Hirdetés 

Van, aki szerint a felnőtté válás első jele, amikor rájössz, hogy a hangerő szabályozó gombot balra is lehet tekerni. Az érintőképernyők korában sajnos ez már nem olyan egyértelmű pillanat, úgyhogy összeszedtünk néhány jelet, ami arra utal, hogy bizony, elkezdtél megöregedni – de visszatekintve néhány fiatal kori szokásodra, talán itt is volt az ideje felnőni.

Amikor sör helyett bort kérsz

Emlékszel még azokra az időkre, amikor hajnalig söröztél a haverokkal, és még csak nem is márka, hanem ár alapján választottatok – persze a legolcsóbb, vizezett lőrét ittátok egész este. Aztán egyszer csak eljön a pillanat, amikor a mennyiség helyett a minőség kerül előtérbe, az öregedés legbiztosabb jele pedig, amikor sör helyett egy pohár bort kérsz, ha pedig még márkát is mondasz, nincs értelme tovább tagadni: felnőtt lettél.

Szolid frizura

Semmi felnyírás, semmi kék melír, nincs több vad színátmenet. Mindegy, milyen fogadalmakat tettél 16 évesen, a fodrász székébe ülve csak egy kis igazítást meg a lenövés átfestését kéred, és maximálisan elégedett vagy a cseppet sem polgárpukkasztó frizuráddal, amit már nem az alapján választasz, hogy mekkora eséllyel kap sikítófrászt a nagymamád, hanem hogy mennyire illik az arcod formájához.

Pontgyűjtés és spórolás

Koncertjegyek meg karszalagok helyett pontgyűjtő és klubsági kártyák veszik át az uralmat a pénztárcádban, amiket rendszeresen használsz is, olyannyira, hogy a felhalmozott összeggel egyszer csak már fizetni is tudsz. Ciki, nem ciki, a felnőttek bizony spórolnak, és még örülnek is neki.

Letisztult otthon

Lakásfestéskor a világos, vagy egyenesen a fehér festékek felé veszed az irányt, és legfeljebb néhány kiegészítővel vagy textíliával dekorálsz. Nincsenek többé csíkos falak, eltűnik a keleti mintás szőnyeg a sarokból, ahol a vízipipa állt, és még csak egy fekete falat sem hagysz meg sötétebb korszakodból.

Nyugis zenéket kedvelsz

Tinédzser korod óta változatlan zenei gyűjteményedbe egyszer csak bekerül néhány komolyzenei darab, ne adj isten jazz, vagy egy kevésbé ismert francia zenekar sanzonjainak válogatása. Számodra is hihetetlen, de kezded úgy érezni, hogy van élet a hajdobálós punk zenén és a teli torokból kiabáló rock’n’rollon túl is.

Főzeléket kérsz

Mert teli van vitaminnal, jót tesz az alakodnak, és egyébként egyáltalán nem is olyan borzasztó az íze. Időbe telik, míg az óvodai rossz emlékeket kiirtjuk a lelkünkből, de idővel mindenkinél eljön a pont, amikor megérett rá, hogy újabb próbálkozást tegyen, és másodjára is megismerkedjen a főzelékekkel. A titokzatos világ bejárata egyben a felnőtté válás kapuja is.

A kiszemelt férfiról kiderül, hogy fiatalabb

Amikor a második randin ülsz a kiszemelt pasival, aki jóképű, humoros és kellemesen bolondos, megnevettet, de azért nem is tűnik már gyerekesnek – aztán egyszer csak kiderül, hogy fiatalabb nálad. Eddig mindig te voltál a fiatalabb, idősebb férfiak csapták neked a szelet, és most eljutottál oda, hogy te vagy az idősebb figura egy kapcsolatban. Ez az a pont, amikor be kell látnod, nincs visszaút: te sem leszel már többé tinédzser.

forrás: bien.hu

indexkép: nlc.hu

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading