Hirdetés 

Megtámadták a Barca szurkolók Griezmannt!

Barcelona szurkolók vették körbe Griezmann autóját,miközben a katalán futballcsapat francia világbajnok csatára távozóban volt a klub edzőközpontjából.

A Marca spanyol sportnapilap videós beszámolója szerint a drukkerek egy csoportja pénteken körbevette Griezmann kocsiját, többen ütögették annak oldalát és ablakait, és harsányan azt követelték, hogy a játékos tanúsítson “több tiszteletet” az együttes vezéralakjával, Lionel Messivel szemben.


Ámbár a szurkolók tudni vélik, hogy a két sztár között komoly a feszültség, a vezetőedző szerint minden rendben van (Fotó: FC Barcelona)

A pénteki eset egy nappal az után következett be, hogy a klub elnöki posztjának egyik várományosa, Victor Font úgy nyilatkozott: Griezmannt nem kellett volna szerződtetni.

A francia támadóval szembeni hangulatkeltésben jelentős szerepe volt korábbi ügynökének, Eric Olhats-nak, aki a France Football magazinnak azt mondta:

A tavaly nyáron igazolt Griezmann komoly problémákkal küzdő klubba érkezett, ahol Messi irányít mindent, császár és uralkodó is, aki nem nézte jó szemmel Antoine érkezését.

Ugyanakkor Ronald Koeman, a Barcelona holland vezetőedzője többször is cáfolta, hogy a két sztár között súrlódások lennének, és legutóbb pénteken minősítette a Messi és Griezmann konfliktusáról szóló híreket “ostoba pletykának”.

forrás: Infostart.hu

indexkép: FC Barcelona

 

 


Hirdetés 

%d bloggers like this: