Hirdetés 

Nem ok nélkül érzi úgy Királyvári Zsuzsanna azaz Suzy, hogy nyilvánosan megalázták.

Bár jól tudja, hogy sok kritikát el kell viselnie, nem is szokott a negatív kommentekre reagálni, de az énekesnőnél most betelt a pohár, feljelentés tett, és kedden reggel már a Kecskeméti Járásbíróságon kezdte a napját.
Egykori férje, Tarcsi Zoltán, vagyis Jolly egy május végi zártkörű születésnapi buli fellépője volt, ahol a mulatóssztár kezébe került egy szőke hajkoronát viselő, dús keblű guminő.


Ezzel a fotóval sértették meg Suzyt – Fotó: Facebook

A viccből bedobott szexuális segédeszközből még nem lett volna probléma, ha az erről készült fotót Jolly hangtechnikusa nem posztolja ki olyan felirattal, amiről Suzy úgy érzi, hogy megsértette a becsületét. – Korábban és azóta is tett ki rólam a perbeli vádlott becsmérlő, emberi és szakmai becsületembe gázoló posztokat, de ezekre nem reagáltam. A gyermekem édesapjának kezében lévő szexuális segédeszköz alá viszont azt írta röhögő jelekkel: „Jolly és Suzy élő koncert.” – kezdte a Blikknek Suzy.

Na, ettől betelt a pohár! Bárkinek lehet véleménye rólam, közszereplőként elviselem a kritikát, de amellett, hogy énekesnő vagyok, egy nyolc éves kislány édesanyja is. Nem csupán a becsületemet sérti, de minden nőnek, édesanyának megalázó egy ilyen üzenet!

– mondta feldúltan a Suzy.
A tárgyalás azonban mégsem vezetett eredményre, hiszen a közösségi oldalán posztoló férfi egyszerűen nem jelent meg a bíróságon, így az ügyet egyelőre elnapolták. Suzy ügyvédje szerint ennek ellenére nem úszhatja meg a tettének következményeit.
Békés szándékkal mentünk a bíróságra. Annyit szeretnénk, hogy kérjen elnézést és fejezze be ügyfelem becsmérlését. A posztolónak kétezer ismerőse van, ha meg is osztották a perbeli kiírását, nagy nyilvánosság előtt követte el tettét – mondta a magánvádlói oldalról Dr. Pikali Petra, az énekesnő ügyvédje.

AZ ELKÖVETŐ AZ IDÉZÉS ELLENÉRE NEM MENT EL A TÁRGYALÁSRA

Megkerestük a fotót közzétevő Keresnyei Zoltánt is, aki elárulta: nagyon régen ismeri Suzyt, hiszen akkor is a hangtechnikus volt, amikor még volt férjével közösen léptek fel. A tárgyaláson nem vett részt, mert ügyvédje állítólag egy másik tárgyaláson volt.

Itt kell megjegyezni, hogy nem az ügyvédje, hanem ő kapott egy büntető eljárásban bírósági idézést, amelyen megjelenni ügyvéd nélkül is köteles lett volna.

– Az ügyvédem nem ért rá, azért nem mentem el a tárgyalásra. Nem bujkálok, mert nem érzem magam bűnösnek. Csupán pár órát volt fenn a közösségi oldalamon a guminős fotó, magam vettem le, amikor belegondoltam, hogy az énekesnő magára veheti a kiírást, aminek az égvilágon semmi köze Királyvári Zsuzsannához. A szexuális segédeszközt nevezte el valaki a partin Suzynak. Ha jól tudom, ez nem szerepel az énekesnő anyakönyvében vagy a személyigazolványában, és nem is védette le művésznévként – közölte a hangtechnikus, aki legközelebb elmegy a tárgyalásra.

SUZY SZERINT MINDEZ GYEREKES MAGYARÁZKODÁS

-Ugyan már…. Ez nevetséges magyarázkodás. Meg kell nézni a fotót, amit kitett a közösségi oldalára. A napnál is világosabb, hogy rám gondolt a posztjában. Ezzel még szánalmasabbá tette az amúgy is gyerekes viselkedését. Lenne legaslább annyira becsületes ,hogy ha már megtette, vállalja, amit gondol és ne magyarázná ezt félre.  Szomorúnak tartom, hogy Zoltán annak ellenére, hogy soha semmi nézeteltérés nem volt köztünk, mégis hátba szúrt engem több alkalommal is. – mondta az énekesnő, aki nem érti a Zoltántól és barátaitól felé irányuló különsen nagy figylemet. – Lassan két éve nem élünk együtt Jollyval, jó ideje el is váltunk, így nem értem azt sem, hogy miért kell még mindig velem foglalkozni, miért kell engem bántani, folymatosan mocskolni. Ha mindez provokáció akar lenni, akkor rossz hírem van, mert nem vagyok hajlandó részt venni a nyilvános mocskolódásban, viszont arra mindenképp számítani kell, hogy ha nyilvánosan támadnak meg engem, akkor minden jog és törvényadta eszközzel meg fogom magam védeni bármi áron. – mondta Suzy.

Suzy nem volt hajlandó belemenni a sárdobálásba (Fotó: TV2)
TARCSI ZOLTÁNT NEM ZAVARJA, HOGY NYILVÁNOSAN SÉRTEGETIK VOLT FELESÉGÉT

A perben szereplő fotón Tarcsi Zoltán látható, mintha a guminővel énekelne duettet. Megkérdeztük a mulatóst, őt zavarja-e a kislánya édesanyját sértő poszt?
– A bulin,szinte mindenki kezében megfordult a guminő. Vicces volt, jót nevettünk rajta. Nem éreztem sértőnek, hogy lefotóznak vele. A hangtechnikus posztja azért nem sértő, mert nem a volt feleségemre gondolt – szögezte le mulatós énekes.

A LEMEZKIADÓ IS SÉRTŐNEK TARTJA AZ ÜGYET

Az énekesnő kiadója és menedzsmentje is egyetért azzal, hogy perre vitte Suzy az ügyet.
– A Strong Record tucatnyi művésze érdekeit képviseli, a kiadónknak is kárt, akár üzleti hátrányt is okozhat egy ilyen eset. Suzynak hamarosan új lemeze, klipje készül, ezért mi is egyetértünk a megindult büntetőeljárással és természetes, hogy mindenben maximálisan támogatjuk, kiállunk mellette– tette hozzá Tilinger Attila, Suzy kiadójának igazgatója.

forrás: Blikk

indexkép: Strong Record

/p>