Hirdetés 

Gyászol Suzy! – a 14 éves Pici jóban – rosszban mellette volt

Gyászol az ország egyik legnépszerűbb mulatós énekesnője.

Suzyt egyik nehézség éri a másik után. Tavaly elvált férjétől, eközben a koronavírus járvány miatt a fellépések is elmaradnak, most pedig egy igaz társat veszített el, aki 14 évig vele volt jóban és rosszban.

A példamutató édesanya, az ország mulatós királynője köztudottan állatbarát, mindig ott segített az elesett négylábúakon is, ahol tudott. Most sajnos eljött az idő, hogy a saját kálváriáját élje meg a 14 éves társával, Picivel.


Pici 14 évig volt az énekesnő hűséges társa (Fotó: Facebook)

Picinél valamivel több, mint egy hete állapítottak meg az orvosok porckorongsérvet, aminek következtében sajnos a hátsó lábaira bénult. Az egyik fővárosi kisállatklinikán egy ismert gerincspecialista megműtötte, úgy tünt, van remény, azonban a kapott szteroidok miatt leállt a veséje, Suzynak minden nap infúzióra kellett hordania a kis tacsit.  – mondta az énekesnő egyik jó barátja.

Ma reggel szomorú hírt osztott meg az énekesnő a hivatalos oldalain, miszerint hajnalban a 14 éves Pici átkelt a szivárványhídon. 

Pici😩Köszönöm ezt a csodás 14évet neked…Felfoghatattlan,hogy nem leszel már többé😭Nyugodjál Békében🖤🖤🖤Szeretlek🖤🖤🖤Soha nem feledlek😭😭😭😭😭😭😭 Tudom,hogy majd találkozunk egyszer……

-írta az énekesnő egy másik posztjában.

“A reális esély kevés volt, de Suzy mindent megtett, hogy velük maradhasson még egy kicsit Pici. Szörnyű most látni Suzy bánatát, hallani a szomorú hangját. Nem csak maga miatt, hanem Zsuzsika miatt is aggódik, akinek eddigi életében végig jelen volt a kis kuytus. Mi, a barátai mellette vagyunk és bízom benne, hogy rövid időn belül jobban lesz.” – tette hozzá a jó barát.

Nyugodj békében Pici… 🙁

indexkép: Getty Images


Hirdetés 

%d bloggers like this: