Hirdetés 

Rossz hír a keleti vakcinával oltottaknak: negyedik oltás kellene a könnyebb utazáshoz

Hiába kapnak a sinopharmosok és a szputnyikosok harmadik oltásként egy nyugati vakcinát, az uniós vakcinaigazolványra csak azok jogosultak, akik két adag, az EMA által elfogadott vakcinát kaptak. Bár az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete lapunkkal azt közölte, hogy a rendszer „rugalmas”, tényleges megoldás egyelőre csak azoknak van, akik kínait kaptak, ők most ugyanis kérhetik az egydózisú Janssent.

Európában elsőként Magyarország tette lehetővé a harmadik oltást, amelynek felvételére augusztus 1-je óta van lehetőség. Mint arról korábban beszámoltunk, elsősorban a sinopharmosok kérik az emlékeztető oltást, mivel egyes antitestvizsgálatok kétségbe vonták a kínai oltóanyag hatékonyságát. Noha ezzel ellentétes vélemények is születtek, a nagyobb védelem érdekében sokan harmadszor is beoltatják magukat.

A védelmen túl azonban van még egy kérdés: az utazás. A keleti vakcinával (Szputnyik V, Sinopharm) oltottak számára most ugyanis felcsillant a remény, hogy egy harmadik oltásként beadott nyugati vakcina birtokában számukra is könnyebbé válik az utazás, annak ellenére, hogy ezt a két oltóanyagot nem fogadta el az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

Uniós vakcinaigazolványt azonban csak az kaphat, aki kapott két olyan oltást, amely uniós szintű forgalombahozatali engedéllyel rendelkezik

– tisztázta az Indexnek Ujhelyi István, az Európai Unió Egészségügyi Szakbizottságának tagja.

A sinopharmosok és a szputnyikosok szemszögéből mindez azt jelenti, hogy hiába kapnak most egy dózis nyugati vakcinát, az utazás nem válik számukra könnyebbé, hiszen

AZ UNIÓS VAKCINAIGAZOLVÁNY CSAK KÉT DÓZIS UTÁN LESZ ÉRVÉNYES, VAGYIS MÉG EGY NEGYEDIK OLTÁS IS KELLENE.

Ettől függetlenül a harmadik oltásként beadott, EMA-engedéllyel rendelkező oltóanyag meg fog jelenni az uniós dokumentumban, csak ez a tény utazás szempontjából semmit sem jelent.

Csupán egyetlen kiskapu van, de ezzel a lehetőséggel is csak a kínai vakcinával oltottak élhetnek. Ők ugyanis kérhetnek harmadik oltásként Janssent, ami egydózisú vakcinaként egy oltás után is teljes védelmet nyújt, az uniós beutazási szabályok pedig ezzel összhangban készültek el. A harmadik oltás szakmai protokollja szerint a szputnyikosok viszont nem kérhetnek Janssent, ami azt jelenti, hogy az utazás számukra továbbra is nehézkes marad.

Az emlékeztető oltásokat a következőképpen lehet kombinálni:

  • AstraZeneca (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, AstraZeneca
  • Janssen (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Janssen
  • Moderna (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Moderna
  • Pfizer (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Pfizer
  • Sinopharm (inaktivált): Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Sinopharm
  • Szputnyik V (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Szputnyik

A kínai vakcinával oltottak abból a szempontból is egy fokkal könnyebb helyzetben vannak, hogy a Sinopharm – noha az EMA-tól nem – az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) kapott engedélyt, és egyes tagországok úgy döntöttek, hogy beengedik azokat az állampolgárokat, akik olyan oltóanyagot kaptak, amely a WHO listáján rajta van. Így tett például Ausztria és Spanyolország, ahova a sinopharmosok zöld utat kaptak.

MÁS, SZÁMUNKRA FONTOS ÚTI CÉL, PÉLDÁUL NAGY-BRITANNIA VAGY BELGIUM VISZONT RAGASZKODIK AZ EMA-ENGEDÉLYHEZ, VAGYIS A SINOPHARMOSOKAT ÉS A SZPUTNYIKOSOKAT SEM ENGEDI BE.

Az Indexnek az elmúlt hetekben több kétségbeesett olvasó is írt az utazási korlátozásokra vonatkozóan. Egy kínai vakcinával oltott férfi arról számolt be lapunknak, hogy hiába vette fel az oltást, mégsem tud kiutazni a gyerekeihez Angliába. Az ő helyzetére megoldást jelenthet például a Janssen, a hasonló cipőben járó, orosz oltóanyaggal rendelkezők viszont nem élhetnek ezzel a lehetőséggel.


Ujhelyi István arról is szólt lapunknak, hogy mivel most, augusztusban az egész európai intézményrendszer szabadságon van, nehéz bármiféle jogszabály-módosítást elérni, de ősztől mindenképp találni kell egy olyan kompromisszumos megoldást, ami a két keleti és egy nyugati vakcinával oltott állampolgárok számára is kedvező. Az Index az Európai Bizottságnál is érdeklődött azzal kapcsolatban, hogy megjelenik-e a harmadik oltás az uniós vakcinaigazolványban. Budapesti irodájuk kérdésünkre a következő választ küldte:

Igen, a rendszer elég rugalmas ahhoz, hogy megjelenítse az emlékeztető oltásokat is, ha és amikor azok elérhetővé válnak. Az egyénnek mindig joga van az utazáshoz, és az uniós Covid-igazolvány ezt megkönnyíti. A kérdés az, hogy a tagállamok a saját belátásuk szerint a vakcinák mely kombinációját fogadják el.

Noha nemrég Ausztria is bejelentette, hogy októbertől náluk is felvehető a harmadik vakcina, a WHO egyelőre nem támogatja az emlékeztető oltást, az Európai Bizottság pedig az ő ajánlásaikat figyelembe véve alakította ki a saját álláspontját, amelyet lapunkkal is megosztottak:

  • A jövőre készülve tanulnunk kell a járvány első hullámában történtekből. Ezért folyamatosan elérhető mennyiségű vakcinát kell biztosítani a következő években is, felkészülve az emlékeztető oltásokra, ha a tudományos vizsgálatok igazolják a szükségességüket.
  • Az emlékeztető oltások ügye a tagállamokra van bízva, mint mindig, most is javasoljuk a tudományos alapon nyugvó döntéseket, szem előtt tartva az Európai Gyógyszerügynökség ajánlásait. Az EMA augusztus 4-én kiadott közleménye újólag emlékeztet arra, hogy csak a teljes oltottság nyújt biztonságot mindenkinek annak érdekében, hogy elkerülje a kórházat, a súlyos betegséget, de így tudjuk csökkenteni a járvány terjedését is és megakadályozni azt, hogy nagy számban szoruljanak emberek kórházi kezelésre.
  • Célunk továbbra is a tagállamokkal közösen az Európai Unió lakosságának teljes beoltása, de ez csak úgy történhet meg, ha a pandémia idején szolidárisak vagyunk a világ más részeivel is.
  • A vakcinabeszerzés és -elosztás része annak a szolidaritási stratégiának, amellyel a világ többi része felé fordulunk. A járvány kezdete óta az unió élharcosa volt annak, hogy globális, közös választ adjunk a betegségre, a WHO-val és más partnerekkel együtt továbbra is elkötelezettek vagyunk ennek végigvitelében.
  • Az Európai Unió a közösségen belül gyártott vakcinák felét exportálta a világ több mint 130 országába amellett, hogy ellátta az európaiakat is oltóanyaggal.
  • A Team Europe az egyik legfontosabb anyagi támogatója a COVAX-projektnek (mintegy hárommilliárd euróval), hogy biztosítson legalább 1,8 milliárd adag oltóanyagot 92 alacsony és közepesen alacsony jövedelmű országnak. A COVAX-on keresztül már körülbelül 153 millió adag oltóanyagot szállítottak 137 országnak.
  • Ez komoly közös sikerünk, de tudatában kell lennünk annak, hogy a világjárvány felszámolása érdekében kulcsfontosságú az oltási kampányok felgyorsítása.
  • A COVAX erőfeszítéseinek támogatására von der Leyen elnök asszony bejelentette, hogy az év végéig a Team Europe több mint kétszázmillió adag vakcinát fog biztosítani uniós beszerzések révén az alacsony és közepesen alacsony jövedelmű országoknak.

Lesz-e EMA-engedélye a keleti vakcináknak?

A keleti vakcinával oltottak problémáira az EMA-engedély lenne az igazi megoldás. A helyzet viszont az, hogy a Sinopharm egyelőre a kérelmet sem nyújtotta be, így a jövőre nézve ez nem sok jót jelent. Az engedélyezési folyamat egy másik kínai vakcinánál, a Sinovacnál viszont már elindult, és előrehaladott tárgyalások is zajlanak, de mint ismert, ezt az oltóanyagot nálunk nem alkalmazták. Mindez arra utal, hogy az EMA nem zárkózik el a kínai gyártóktól, kérelem nélkül viszont nehéz bármit engedélyezni. Jó hír ugyanakkor, hogy a Szputnyik legalább beadta a kérelmet, noha az engedélyeztetési folyamat hiányos dokumentációk miatt elakadt.

Index

kiemelt kép: Sinopharm


Hirdetés 

%d bloggers like this: