Hirdetés 

Fordulatos mérkőzésen szerda este a Ferencváros 3-2 arányú vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája rájátszásában a svájci bajnok Young Boys együttese ellen. 

A Ferencváros jól kezdte a találkozót, taktikailag kontrákra rendezkedett be, a saját térfelén pedig stabilan védekezett. Aztán a a 14. percben az első hazai hibát kíméletlenül kihasználta: egy svájci labdavesztés után Franck Boli lőtt irgalmatlanul nagy gólt.


Emberelőnyben sem sikerült a bravúr (Fotó: NSO)

A svájciak ugyan két perc múlva egyenlítettek egy – számukra – szerencsésen megpattanó lövéssel, a kapott gól után azonban egyre jobban játszott a Ferencváros, és a 25. percben úgy tűnt, hogy sorsdöntő lehetőséghez jutott. Botka Endre kapott remek labdát a tizenhatoson belül, Silvan Hefti lerántotta, a skót játékvezető, William Collum pedig egyből a tizenegyespontra mutatott, a svájci védőnek pedig felmutatta a piros lapot. A labda mögé az a Myrto Uzuni állt, aki a selejtező második körében a Zalgirius Vilnius ellen büntetőt hibázott, a Mezőkövesd elleni bajnokin azonban betalált a tizenegyespontról: ezúttal azonban ismét hibázott, a jobb kapufáról kipattanó labdát pedig hiába kotorta a kapuba Aissa Laidouni, a videobíró azt jelezte, hogy a tunéziai támadó a büntető elvégzése előtt lépett be a tizenhatoson belülre, így a gól érvénytelen.

Fotó: MTI

 

Érdekesség a bírói döntésben, hogy a labda elrúgása előtt a Young Boys kapusa egyértelműen kilépett a gólvonalról, így a büntetőt a szabálykönyv szerint vissza kellett volna fújni. A skót játékvezető ezt nem vette figyelembe, viszont Laiduni belépőjét sajnos igen. Mi lett volna, ha más lövi be a kipattanót…?? 

A megfogyatkozott Young Boys egy fokozattal feljebb kapcsolt, jól láthatóan a műfüves pálya előnyeit is élvezték, számukra ezáltal kiszámíthatóbbá vált a játék. Ennek eredményeképpen apró ferencvárosi védelmi hibákat kihasználva egy távoli lövés után a 40. percben már 2-1 arányban a hazaiak vezettek.

A második félidő első 30 perce is kiegyenlített játékot és sajnos újabb YB – gólt hozott, 3-1-es állásnál nehéz helyzetbe került a magyar rekordbajnok.

A mérkőzés utolsó negyed órája azonban a Ferencvárosé volt, a zöld – fehét sasok rákapcsoltak, hajtottak, a Fradi – szív pedig dobbant, Franck Boli gyönyörű bombája kozmetikázta az eredményt. Ezután meg volt az esély az esetleges újabb gólszerzésre, de ez Bernben már nem sikerült. Ami elmaradt, az jöhet majd a Gruopama Arénában a visszavágón.


Hirdetés 

Boli gólja visszahozta a reményeket a Fradinak (Fotó: MTI)

Összességében fordulatos mérkőzésen szenvedett egy gólos verséget a budapesti bajnokcsapat, ezúttal a szerencse sem volt mellettük (mi lett volna, ha Uzuni belövi a büntetőt…), de a párharc második mérkőzésén a Groupama Aréna pokol lesz a svájciak számára, ráadásul a Fradi ott is emberelőnyben fog játszani 90 percen keresztül, hiszen ott lesz a 12. játékos, a Tábor. Mindezzel már „csak” élni kell.

Bajnokok Ligája, selejtező, 4. (utolsó) forduló, első mérkőzés:
Young Boys (svájci) – Ferencvárosi TC 3-2 (2-1)
Bern, 15 652 néző, v.: William Collum (skót)
gólszerzők: Elia (16.), Sierro (39.), Garcia (65.), illetve Boli (14., 82.)
piros lap: Hefti (25.)
sárga lap: Siebatcheu (12.), Zesiger (19.), Elia (25.), illetve Haratin (22.), Laidouni (48.), Blazic (68.)

Young Boys: Faivre – Hefti, Camara, Zesiger, Garcia – Fassnacht (Maceiras, 86.), Sierro (Rieder, 75.), Martins, Ngamaleu – Elia (Mambimbi, 86.), Siebatcheu (Kanga, 56.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Botka (Mmaee, 69.) – Laidouni, Haratin, Somália – Zubkov (Mak, 79.), Boli, Uzuni (Szánthó, 86.)

kiemelt kép: MTI

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading