Hirdetés 

Szijjártó Péter külgazdasági miniszter és Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója tart sajtótájékoztatót a koronavírus-járvány alakulásáról, az oltásokról, a vírus terjedéséről.

Az oltatlanokon múlik, hogy ne kelljen korlátozó intézkedéseket bevezetnünk – mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter mai sajtótájékoztatóján, amit a WHO főigazgatójával közösen tart. Akik az oltások vagy az egyes oltóanyagok ellen hergelnek, kiszolgáltatják Magyarországot, a magyar embereket, a magyar gazdaságot a negyedik hullám károkozásának – hangoztatta Szijjártó. Most, hogy a delta variáns válik dominánssá, a WHO szerepe megnő – vélekedett. A vakcina, az oltás kapacitáskérdés lesz a jövőben is. A fő kérdés az, hogy tudunk-e világszinten elegendő oltóanyagot gyártani. Magyarország kiveszi ebből a részét, a jövő év végére üzemelni fog az oltóanyaggyárunk – mondta a miniszter.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója közölte: világszerte növekednek az esetszámok, beleértve Európát. A vakcinák közötti méltánytalan elosztás is okozza ezt – mondta. A WHO főigazgatója elismeréssel szólt, hogy Magyarországon alacsonyak az esetszámok, ami miatt a kormánynak és a társadalomnak is megköszönt. Figyelmeztetett, számos országban visszatért a vírus, ezért ébernek kell maradni.

Átfogó, személyre szabott, következetes intézkedésekre van szükség – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. Egy ország sem tehet úgy, hogy elmúlt volna a világjárvány. Amíg nem ér véget mindenhol, addig nincs vége a járványnak. Minél tovább áll fent a vakcinák méltánytalan elosztása, annál tovább terjed a vírus, annál inkább alakulhat ki új variáns – mondta a WHO főigazgatója. Elismeréssel szólt Karikó Katalin magyar tudósról, hiszen az általa kifejlesztett mRNS-vakcina millióknak nyújt segítséget.

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva közölte: a Szputnyik és a Sinopharm oltásokat 2022 végétől tudja majd legkorábban gyártani Magyarország, miután felépül a magyar oltóanyaggyár.

Van, ahol pénzzel, van, ahol lottóval próbálják rávenni az embereket arra, hogy oltassák be magukat. Az élet megmentésénél nagyobb ösztönző azonban nem lehet – közölte Szijjártó. 8 millió oltóanyag van a raktárainkban Magyarországon, aki kéri, egy héten belül megkapja az oltást.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz kérdésre válaszolva elmondta, hogy a negyedik hullám már bekövetkezett, jelen pillanatban is zajlik. Az ajánlásunk, hogy növeljük az átoltottságot, amilyen gyorsan csak lehetséges. A másik ajánlásunk a közegészségügyi intézkedések bevezetése, amelyek országról országra változhatnak, sőt, még országon belül is eltérőek lehetnek.

A WHO-vezér közölte: „nem vagyok elégedett, csalódott vagyok a vakcinamegosztás tekintetében”. Eddig 4,8 milliárd dózist adtak be, amelynek 75%-át 10 országban adták be. Afrikában az átoltottság kisebb, mint 2%-os. Arra kérjük a G20 országokat, hogy osszák meg a vakcinákat – fogalmazott. A világ 40%-át be kell oltani az év végéig. Megköszönte Magyarországnak, hogy már több mint 1 millió adag vakcinát adott más országoknak.

A harmadik oltások kapcsán közölte, hogy amikor sok országnak küzdelmet jelent az első vagy a második oltás felvétele, nem segíti a globális fellépést a vírussal szemben, ha harmadik oltást adnak egyes országokban. A delta variáns tovább fejlődhet, még fertőzőbbé válhat, és még erősebb variánsok jelenhetnek meg – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. A WHO szerint el kell halasztani az erősítő oltások beadását.

További részletek hamarosan.

Portfolio.hu

kiemelt kép: HVG

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading