Szomorú hír érkezett, elhunyt a magyar filmművészet egyik jelentős alakja, Böszörményi Zsuzsa színész-rendező. Édesapja és édesanyja is filmrendezők voltak, sőt mindketten, Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia is Kossuth-díjat kaptak munkásságukért.
Böszörményi Zsuzsa 1979–1984 között az ELTE BTK magyar-olasz szakos hallgatója volt. 1984–1988 között a Magyar Filmintézetben dolgozott. 1987–1991 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt dokumentumfilm-rendező szakon. 1991-ben készített vizsgafilmje, az Egyszer volt, hol nem volt… elnyerte Los Angelesben a legjobb külföldi filmnek járó diák-Oscar díjat. 1998-ban kötött házasságot Kai Salminen filmrendezővel (együtt készítették a Hosszú utazás című dokumentumfilmet az ukrán-szlovák határral kettévágott magyarlakta falu falu, Szelmenc tragédiájáról), akivel aztán Finnországba költözött. Egy lányuk született: Júlia Zóra.
kiemelt kép: Shutterstock