Hirdetés 

A belga kormány szigorította a koronavírus terjedése elleni intézkedéseket, és országszerte QR-kódokat vezetnek be az éttermekbe, szórakozóhelyekre és sportlétesítményekbe való belépéshez.

Ezt Alexander De Croo belga miniszterelnök jelentette be kedd este a koronavírus elleni küzdelemmel foglalkozó szövetségi koordinációs bizottság rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón.

„A fertőzések számának ugrásszerű növekedése észlelhető, az elmúlt héten 70 százalékos emelkedést tapasztaltunk, és naponta átlagosan 5300 új esetet regisztrálnak.Ha nem lenne védőoltás, a kórházainkban katasztrofális lenne a helyzet. Ilyen körülmények között szükség van az intézkedések szövetségi szintű megszilárdítására” – mondta a miniszterelnök.

A belga hatóságok szerint a 18 év feletti belga állampolgárok 74 százaléka két adag oltást kapott, és a 12 és 18 év közötti gyermekek oltását is megkezdték már.

De Croo hangsúlyozta, hogy a védőoltás továbbra is „nagyon hatékony eszköz a világjárvány elleni küzdelemben – 70 százalékkal csökkenti a kórházi kezelések számát és 90 százalékkal a halálesetekét„. Az elmúlt héten Belgiumban a COVID-19 vírussal fertőzött betegek napi átlagos kórházi felvételeinek száma 56 százalékkal 115-re emelkedett,a halálesetek száma pedig 13 százalékkal, napi 13-ra nőtt.

A legfontosabb új járványvédelmi intézkedés a QR-kódok országos bevezetése volt. Ez korábban csak a brüsszeli szövetségi régióban volt. Az országban Brüsszelben a legalacsonyabb az átoltottsági arány, a felnőtt lakosság 67 százaléka van teljesen beoltva.

November 1-től ezeket az elektronikus-engedélyeket, védettségi igazolványokat a déli, francia nyelvű Vallóniában és az északi, holland nyelvű Flandriában is kérik majd. A belgák csak akkor mehetnek éttermekbe, koncerttermekbe, mozikba, színházakba és sportcsarnokokba, illetve látogathatják meg a kórházi betegeket, ha legalább két héttel előtte két adag oltást kaptak, ha az elmúlt hat hónapban volt COVID-19 oltásuk, vagy ha az elmúlt 72 órában PCR-tesztet végeztek, és a teszt negatív lett.
Flandriában eredetileg eltörölték a maszkok viselését, mostantól ismét kötelező lesz beltérben a használatuk.

Minden munkahelynek azt javasolták, hogy alkalmazottaikat állítsák át a távmunkára, bár ezt egyelőre nem tették kötelezővé. A hatóságok megjegyezték, hogy Brüsszel még nem fontolgatja egy új zárlat bevezetését, de szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását.

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem – közép-európai idő szerint szerda hajnali adatai – szerint a járvány kezdete óta 1 328 202-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, és 25 889-en haltak meg a szövődményekben Belgiumban – írja az MTI.

Life.hu / MTI

kiemelt kép: MTI ( Illusztráció)

/p>

Discover more from Reflektoronline

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading