Hirdetés 

Lapunk oroszországi forrásból úgy értesült, hogy megszületett a megállapodás Sztanyiszlav Csercseszov és a Ferencváros között.

A legutóbbi három magyar élvonalbeli bajnokságot megnyerő klub hétfőn számolt be róla, hogy a továbbiakban nem a nyáron kinevezett Peter Stöger irányítja az együttest.

Az Index számolt be arról, hogy a korábbi orosz kapitány az első számú kiszemelt, a hazai médiában az elmúlt napokban több név is felvetődött lehetséges alternatívaként, de lapunk oroszországi forrásból úgy értesült, hogy megszületett a megállapodás a felek között, és a jövő hét elején mutatják be az új Fradi-edzőt.

Csercseszov 57 mérkőzésen irányította az oroszokat, 25 győzelem és 11 döntetlen mellett 21 vereség a mérlege. A rosszul sikerült Eb-szereplés (három meccs, három pont, kiesés a csoportkörben) után a szövetség szerződést bontott a kapitánnyal, aki így nyár óta munkanélküli.

Az 58 éves orosz szakember legutóbb hazája válogatottját irányította, együttesének a negyeddöntő jelentette a végállomást a 2018-as világbajnokságon.

A tréner korábban bajnoki címet nyert a Legia Warszawával, amellyel a 2015–2016-os idényben a lengyel kupát is megnyerte. Korábban irányította a Dinamo Moszkvát és a Szpartak Moszkvát is.


Csercseszov lapértesülések szerint a Fradiba tart!

A Ferencváros szombaton, a Honvéd elleni bajnokin zárja az évet (ezen Máté Csaba irányítja az együttest), ezt követően legközelebb január 26-án lép pályára a Puskás Akadémia vendégeként.


Hirdetés