Hirdetés 

Választás 2022: úgy tűnik, szerzett még két mandátumot az ellenzék

A határon túliak levélszavazatait már délelőtt megszámolták, ezen szavazatok közel 94%-át a Fidesz-KDNP szerezte meg. Délután több szavazókörben is elérte a 100 százalékot a feldolgozottság, miután a külképviseletekről beérkező voksokat is megszámolták. A Fidesz-KDNP listája összességében több mint 3 millió szavazatot szerzett. Úgy tűnik, az Egységben Magyarországért nyert egy mandátumot a listás szavazatokkal, illetve meg tudtak fordítani egy körzetet is a külföldön leadott voksok segítségével.

A Magyarország területén kívül tartózkodó választópolgárok 145 külképviselet egyikén adhatták le szavazatukat a pártlistákra, illetve a lakóhelyük szerinti választókerület jelöltjeire. Szavazataikat csütörtök délutánig Magyarországra szállították, a hétvégén pedig ezeket a szavazatokat is megszámolják.

A délutáni állás szerint az újonnan megszámolt szavazatoktól változott a parlamenti mandátumok eloszlása: az ellenzék nyert egy plusz helyet a korábbi állapothoz képest. Jelen állás szerint az Egységben Magyarországért közös listáján 38., momentumos Bedő Dávid is bejut, a Fidesz-KDNP listáján 54. Pesti Imre viszont lecsúszik.

Közben a szombati számlálás a Budapesti 13-as számú egyéni választókerületben is megfordította az eredményt, Szatmáry Kristóf (Fidesz-KDNP) már elismerte vereségét Vajda Zoltánnal (Egységben Magyarországért) szemben.

Budapest legjobb egyéni választókerületi eredményével sem sikerült a külföldről leadott szavazatok megszámolása után megőrizni az előnyünket az egyéni mandátumért folytatott küzdelemben

– írta a Facebookon Szatmáry, aki listás helye miatt mindenképpen képviselő lesz.

EZ AZT JELENTI, HOGY JELEN ÁLLÁS SZERINT A KORMÁNYPÁRTOK 134 MANDÁTUMMAL, MÍG AZ EGYSÉGBEN MAGYARORSZÁGÉRT FRAKCIÓI 57 MANDÁTUMMAL RENDELKEZNÉNEK AZ ÚJONNAN FELÁLLÓ ORSZÁGGYŰLÉSBEN.

A Nemzeti Választási Iroda oldala még nem frissült Vajda Zoltán győzelmével.

Portfolio.hu

kiemelt kép: Getty Images


Hirdetés 

%d bloggers like this: