Hirdetés 

Exkluzív interjút adott a Blikknek a legendás bemondónő, Endrei Judit.

Endrei Judit hamarosan a 70. születésnapját ünnepli és nemrég a Vasárnapi Blikknek beszélt többek között arról is, hogy ha nem félne annyira a plasztikai műtétektől, akkor milyen beavatkozásokba merne belevágni.

“Néha átvillan az agyamon, hogy ki kellene próbálni valamelyiket, de semmiképpen nem olyat, amely műtéttel jár. Aztán eszembe jut, hogy most már minek. Ráadásul, ha el is játszom a gondolattal, mindig elképzelem: lehet, hogy ezer embernél tökéletesen működik, de biztos én lennék az az egy, akinél nem.”

-mondta a Blikknek Endrei Judit, aki egyébként természetesnek tekinti az idő múlásával járó öregedést, de azért elárulta, hogy mi az, ami a legjobban zavarja önmagán.

“Bevallom, ma reggel, amikor belenéztem a tükörbe – igaz, ilyen korban már nem szabadna nagyító tükröt használni (nevet) –, láttam, hogy lelóg szemhéjam. De azt hiszem, elvagyok én már ezzel a szemhéjjal. Emellett nem tudnak már elvarázsolni nagy ígéretek. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy az ember legyen jól ápolt: egy leheletnyi szájfény, egy kis szempillaspirál, a nem lenőtt haj, erre a mi korunkban is könnyen lehet figyelni.”

-tette hozzá a tévés legenda.


70 éves lesz a legendás bemondónő (Fotó: TV2)

kiemelt kép: TV2

/p>