Hirdetés 

A mulatós zene királyaként is emlegetett, egykor ünnepelt sztár, számos sláger előadója, Kadlott Károly méltatlan helyzetbe került. Szinte napról-napra él – számolt be a Blikk.

A 78 éves zenész aranylemezekkel a falán éli meg minden nap a kilátástalanságot. A kitűnő énekes kálváriája egy betegséggel kezdődött.

“Tizenöt évvel ezelőtt kialakult nálam egy súlyos gerincsérv. Megműttetni nem mertem, de olyannyira fájt, hogy hosszú ideig lábra sem bírtam állni. Fellépéseket sem tudtam vállalni éveken keresztül, mire ismét képes lettem volna koncertezni, sajnos már nem igazán hívtak sehova. A fellépések elmaradása, anyagilag nagyon megviselt, és egyre rosszabb körülmények közé kényszerültem. Mára oda jutottam, hogy napról napra élek. Úgy szoktam mondani, hogy csóró vagyok, mint a templom egere.”

-mondta elkeseredetten az egykor szebb napokat látott énekes, aki elmesélte azt is részletesen, hogy milyen anyagi helyzetben éli életét második feleségével.

Reviczky Gábor elárulta, mennyi a nyugdíja: “Ebből egy percig sem lehet megélni…”


Egykor ünnepelt sztár volt, ma nehéz körülmények között él (Fotó: Bors)

“Százezer forint a nyugdíjam, a feleségemé pedig nyolcvanezer, ebből nem könnyű kijönni egy hónapban. 

A rezsiárak emelkedése különösen rosszul érintett minket. Mivel nem volt olyan barátom, vagy családtagom, aki segíteni tudott volna a fűtésszámla befizetésében, kénytelenek voltunk felvenni háromszázezer forint hitelt, ezt még négy-öt évig törleszteni kell.”

– mesélte Kadlott, akin Bunyós Pityu próbál segyteni.

“Hosszú évek óta Pityu volt az egyetlen, aki felajánlotta, hogy segít, ezért örökké hálás leszek neki. Szerencsére egészségileg is helyrejöttem annyira, hogy képes legyek zenélni, és már nagyon várom a közös fellépéseket.”

– érzékenyült el a mulatós sztár.

kiemelt kép: YouTbe

Brutális villanyszámlát kapott Medveczky Ilona! „Ez szinte egy teljes nyugdíj! Teljes sötétségben fogok élni”

/p>