Kemény szavak: Nagy Feró bocsánatkérést követel!

Nagy Feró is reagált a választási eredményre. A Kossuth-díjas énekes a Pesti Srácok pénteki rendezvényén nyilatkozott, ahol a nemzeti oldal jövőjéről tartottak fórumot -írta meg azeconomx.hu. Az előadó szerint a vasárnapi voksolás megmutatta, hogy Magyarországon működik a demokrácia, ezért bocsánatkérést követel azoktól, akik korábban ennek ellenkezőjét állították. Orbán Viktor szerepéről szólva azt mondta, a párt […]
Nagy Feró keményen kimondta véleményét a drogtörvénnyel kapcsolatban

Az országban tapasztalható egyre súlyosabb kábítószerhelyzet miatt a döntéshozók úgy határoztak, hogy jóval szigorúbb szabályozást vezetnek be. A módosítások hatása már most is érzékelhető: egymás után derülnek ki ügyek, amelyek a közismert szereplőket és a társadalom peremére szorult közösségeket egyaránt érintik. Nagy Feró határozott véleményt fogalmazott meg a témában, hangsúlyozva, hogy a droghasználat komoly fenyegetést […]
Nagy Feró: „Nem akarom, hogy magyar fiatalok áldozzák az életüket!”

A legendás zenész, Nagy Feró nemet mond a háborúra. Aggodalommal figyeli az Európában zajló eseményeket és határozott véleménye van arról, hogy mi a vasárnapi választás tétje. Nagy Feró Magyar Péterről: „Ügyesen csinálja a dolgát” – VIDEÓ A Kossuth-díjas zenésszel a Ripost újságírója beszélt azzal kapcsolatban, hogy kétgyermekes apaként és nagyapaként mit gondol a NATO és […]
Nagy Feró kendőzetlenül beszélt Koncz Zsuzsa és Presser Gábor árulásairól – VIDEÓ

A Kossuth-díjas zenész- énekes, Nagy Feró volt a vendége a Századvég youtube-csatornáján, a Kontextusban. A legendás ikon döbbenetes történeteket mesélt el kendőzetlenül. Nagy Feró az interjúban elmesélte, hogy annak idején miért és hogyan verték meg a rendőrök, de beszélt zenésztársai árulásairól is. Nagy Feró a műsorban Orbán Viktorról is beszélt. kiemelt kép: RTL Kitört a […]
Nagy Feró Magyar Péterről: „Ügyesen csinálja a dolgát” – VIDEÓ

Péntek délután zárt kapuk mögött tartották a Fidesz kampánnyitó eseményét. A Blikk stábja azonban bejutott a helyszínre és sikerült pár ismert emberrel beszélgetni. Nagy Feró is jelen volt az eseményen, a lap újságírója Magyar Péterről kérdezte a Kossuth-díjas művészt. A videót IDE KATTINTVA lehet megnézni! kiemelt kép: RTL Nagy Feró segíti Bradics Jácintot A Dal […]
Nagy Feró segíti Bradics Jácintot A Dal 2024 elődöntőjében! Nagy meglepetésre készül a fiatal énekes – VIDEÓ

Olyan meglepetésekkel készül A Dal 2024 első elődöntője, amilyenre eddig még nem volt példa. Ezekben a fordulókban az énekesek és zenekarok crossover műfajban adják elő a versenydalaikat, amelyek így egy egészen más arcukat is meg tudják mutatni. A felkészüléshez neves szakmai segítőket kaptak maguk mellé a produkciók. Bradics Jácint, a 19 éves fiatal tehetség a […]
Nagy Feró unokái imádják a Beatrice-slágereket, mindig követelik nagyapjuktól – videó

Nagy Ferót kemény rockerként ismerik, de a szíve pillanatok alatt megolvad, amikor találkozik az unokáival. Ezúttal a nagyapai öröm örömökről beszélt a Mokábban. Nagy Feró: „Hadd nyaljam már azt a s*gget, ami nekem tetszik” Nagy Feró, a Beatrice frontembere a minap a Mokka vendége volt, ahol a nagyszülőség örömeiről és a négy unokájával való kapcsolatáról […]
Nagy Feró izgatott Ferenc pápa miatt: „Ott leszek a Kossuth téren, és várom az áldását”

A nemzet csótánya mélyen vallásos. A hite fontos része az életéne és azt állítja, hogy állandó kapcsolatban áll Istennel. Izgatottan várja Ferenc pápa látogatását, aki a Kossuth téren tart majd szentmisét – írta a Bors. Krisztus földi helytartója április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon. Nagy Feró nagyon boldog emiatt és alig várja, […]
Nagy Feró drámai vallomása: Elvesztette az unokáját! „Az Úristen úgy döntött, hogy na, akkor ez nem. És én elkezdtem sírni…” – videó

Az RTL Reggelijének vendége volt a minap a Kossuth – díjas zenész, Nagy Feró. A beszélgetés témája az volt, hogy vajon sírhat-e egy férfi. Az énekes amellett érvelt, hogy az ember számára teljesen természetes, hogy sír, hiszen vannak az életben olyan helyzetek, amikor az örömöt vagy a bánatot könnyekkel lehet csak kifejezni. Bevallotta, hogy kicsit […]
Nagy Ferónak nem sikerült az első csók, irtózott Erzsike nyelvétől, amikor az belemászott a szájába… – videó

Nagy Feró, a Kossuth-díjas magyar énekes bevallotta, hogy 16 évesen az első csókja nem úgy sikerült, ahogyan eltervezte. Annak ellenére, hogy sokaknak kedves emlékei vannak az első csókról, a Kossuth-díjas zenész nem félt bevallani, hogy nála valami rosszul süt el – írta a Blikk. Nagy Feró vegyes érzelmekkel emlékszik vissza az első csókra, amit az […]