--°C

Békülne Tóth Vera? Árulkodó dolog történt közte és Tóth Gabi között

Hónapokon át úgy tűnt, teljesen megromlott Tóth Gabi és Tóth Vera kapcsolata. A testvérek nemcsak eltávolodtak egymástól, hanem a közösségi médiában is látványosan megszakadt közöttük a kapcsolat. Most azonban történt valami, ami arra utalhat, hogy lassan közeledni kezdenek egymáshoz: Tóth Vera ismét bekövette húgát az Instagramon. A gesztus önmagában apróságnak tűnhet, az előzmények ismeretében azonban […]

Még Tóth Gabi arcképét is magára tetováltatta, most óriásit csalódott az énekesnőben

Évekkel ezelőtt még egyik legnagyobb álmát élhette át Pop Csabi, amikor Tóth Gabival közösen állhatott színpadra, most azonban komoly csalódásként élte meg, ami a 30. születésnapja körül történt. Az X-Faktor több évadában is feltűnt Horváth Csaba, azaz Pop Csabi hosszú ideje rajong az énekesnőért, akinek még az arcképét is magára tetováltatta – írta a Blikk. […]

Tóth Gabi elnézést kért! „Soha többé nem adom a nevem ehhez…”

Komoly csalódás érte Tóth Gabi-t, aki közösségi oldalán számolt be arról, hogyan mondta fel a szolgálatot az a Jeep Renegade, amelyhez évekig szoros kapcsolat fűzte. Az énekesnő korábban a modell arca volt, és annyira bízott benne, hogy a szponzori időszak lejárta után saját pénzből, közel 14 millió forintért meg is vásárolta – írta a promotions.hu. […]

Tóth Gabi rendkívüli bejelentést tett! A rajongók nem fognak örülni… – VIDEÓ

Tóth Gabi új videóban szólalt meg, amelyben azt mondta, szerette volna őszintén lezárni az elmúlt időszak eseményeit – írta a Blikk. Hangsúlyozta, hogy a jövőben már nem kíván többet beszélni erről a témáról, most inkább nyugalomra, csendre és a családjára szeretne koncentrálni. „Napok óta gondolkodom, hogy szeretnék egy videót csinálni. Akik régóta, a kezdetektől ismernek, […]

Ennyi volt: Tóth Gabi nélkül jön a Megasztár kilencedik évada!

A TV2 rendhagyó módon mutatja be a Megasztár idei évadának zsűrijét: csütörtöktől vasárnapig naponta egy-egy nevet lepleznek le a műsor közösségi felületein. Egyelőre csak annyi biztos, hogy Herceg Erika visszatér a mesterek közé, a többi három hely sorsa még titok – írta a Blikk. A tavalyi évadban Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti […]

ByeAlex kimondta Tóth Gabiról, Dér Heniről és a többi kampányoló celebről: „zeneileg ők eddig sem voltak relevánsak”

TV talk-show host with three guest portraits overlaid: tattooed man on the left, edgy woman top-right, and brunette woman bottom-right.

ByeAlex a Telexnek adott interjújában több kényes témát is érintett: szóba került a drogpolitika, a művészek felelőssége, valamint a 2026-os választási kampány celebvilága is. Az énekes elmondta, a kampányidőszakban tudatosan kerülte, hogy bármelyik párt nevét nyilvánosan leírja. Szerinte előadóként méltatlan dolog pártokkal kampányolni, ezért inkább arra biztatta követőit, hogy éljenek a szavazati jogukkal. Saját nézeteit […]

Politikai felkérésről beszélt Pásztor Anna, Tóth Gabi neve is előkerült!

Main image: a female contestant with silver glitter top and cornrow braids on a vibrant neon TV stage; circular inset shows a serious-looking woman.

Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekesnője arról számolt be, hogy néhány hónappal ezelőtt telefonon kereste meg Tóth Gabi. Elmondása szerint a hívás elején az énekesnő így mutatkozott be: „Szia Tóth Gabi vagyok, a frakcióból telefonálok” Pásztor Anna szerint ezt követően Tóth Gabi arra kérte, hogy személyesen is menjen be a Fidesz-frakcióhoz egy beszélgetésre, […]

Tóth Gabi üzent! „Isten megajándékozott engem egy adottsággal, és továbbra is énekelni fogok”

A Tisza Párt elsöprő választási győzelme után Tóth Gabi közösségi oldalán reagált az eredményekre. Az énekesnő – aki a kampány során is nyíltan a Fidesz mellett állt ki – gratulált a győzteseknek, majd követőihez is szólt. Bejegyzésében a békés hangnem fontosságát hangsúlyozta, és arra kérte az embereket, hogy a politikai különbségek ellenére is próbáljanak egymás […]

Háború? Tóth Vera nyíltan kiállt a Tisza Párt mellett! Megérkezett Tóth Gabi reakciója

Hosszú ideig kerülte a nyilvános politikai állásfoglalást, most azonban fordult a kocka: Tóth Vera húsvétkor egyértelmű jelzést adott arról, mit gondol a jelenlegi helyzetről. Az énekesnő az Instagramon osztotta meg, hogy megnézte a „Tavaszi szél” című dokumentumfilmet, amely Magyar Péterről és a Tisza Pártról szól, majd követőit is arra buzdította, hogy éljenek a szavazati jogukkal. […]

Tóth Gabi így köszöntötte a 6 éves Hannarózát: „Máté is nagyon szeret téged és mindig vigyázni fog rád”

Krausz Gábor és Tóth Gabi kapcsolata már a végéhez közeledett, amikor váratlan fordulat történt: az énekesnő – annak ellenére, hogy korábban az orvosok meddőnek nyilvánították – természetes úton várandós lett. A hír nemcsak meglepte, hanem hatalmas örömmel is eltöltötte, hiszen hosszú ideje vágyott arra, hogy édesanya lehessen. Még több érdekes hír Tóth Gabiról IDE KATTINTVA! […]