Nagy Zsolt intenzív ember. Minden receptorával figyel a világra, észreveszi a bajt, átéli a fájdalmat, kimondja a kimondhatatlant.
És aztán elkezdi megdolgozni belül – legyen szó a bántalmazó apjáról (aki nemrég kitagadta egy nyilatkozata miatt), a felesége és közte lévő hatalomfelosztásról, a négy fiának mutatott apamintáról, a feminizmusról, Bogdán László haláláról, a közélet romlottságáról… vagy épp az alkoholizmusról. Mármint a sajátjáról. Mire eddig a témáig elérünk, már túl voltunk számos kőkemény mondaton, nyers beismerésen, sőt egy Karinthy-szavaláson is, és a java még csak akkor következett. De hogyan jutott el idáig? Addig, hogy néhány visszaesés után egyszer csak tényleg szembemenjen a függőségével, letegye a poharat, kiálljon a démonaival a családja; a felesége és a gyerekei elé? Miért beszél erről ennyire nyíltan? És mi lesz most? Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de azt hiszem, nekem eddig ez a kedvenc Elviszlek-évadom, benne néhány olyan beszélgetéssel, amit húsz év múlva is szó szerint fogok tudni idézni. Ez is egy ilyen beszélgetés; nem volt könnyű, de minden perc megérte. Elviszlek magammal: Nagy Zsolt színművész.
indexkép: Meglepetés
