Magyar Kupa: A Ferencváros már a nyolcaddöntőben meccselhet a Fehérvárral!

A Magyar Kupában még 32 együttes szerepel, de a nyolcaddöntő és a negyeddöntő sorsolását is elkészítették hétfő este. Ezt a sűrű versenyprogrammal magyarázta az MLSZ. A sorsolásból között kiderült, hogy a Mol Fehérvár és a Ferencváros közül legfeljebb az egyik klub juthat el a legjobb nyolc közé, továbbjutásuk esetén ugyanis a nyolcaddöntőben összecsapnak majd. A […]
Még a levegő is megfagyott az RTL műsorában – nem hittünk a szemünknek!

A Való Világ 10 Powered by Big Brother legutóbbi adásában Puskás Peti megmutatta, hogy a kiválasztás óta hogyan alakulnak a százalékkülönbségek. Amikor megjelent a két fantomkép, még senki sem sejtette, hogy történelmi pillanatot ér el a műsor, hiszen a jelenlegi adatok szerint 92,72% – 7,28% a szombati párbaj állása. Sokan már biztosra veszik, hogy Renátóé a kisebb […]
Bombariadó egy budapesti plázában: gépfegyveres katonák is vannak a helyszínen
Bombariadó van egy budapesti plázában! Kiürítették a XI. kerületben található Eleven Centert, valamint a mellette található benzinkutat is. A Ripost úgy tudja, hogy 17 óra magasságban bombariadó miatt ürítették ki az épületet, illetve a benzinkutat is el kellett hagyniuk az embereknek. A lap információi szerint az érintett területet gépfegyveres katonák biztosítják, a tűzszerészek pedig már megkezdték az […]
Ha te is szedsz D-vitamint és az alábbi tüneteket tapasztalod, jól figyelj!

Az új rákos esetek száma napról napra növekszik, és a modern orvoslás még mindig nem találta meg a gyógymódot erre a halálos megbetegedésre. A legfrissebb tanulmányoknak köszönhetően azonban az okkal kapcsolatos elméleteink változhatnak. A népesség nagy része D-vitamin hiányban szenved, ami nagyon aggasztó tény. A D-vitamin szinte minden betegség megjelenését képes gátolni, beleértve a cukorbetegséget, […]
Hoppá: ez a fiatal szépség Kásás Tamás barátnője

Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázóról magánéletéről ritkán lehet olvasni, ezért is lehet sokak számára meglepő a közösségi oldalán megosztott legújabb fotója. A sportlegenda ugyanis csinos barátnőjével látható a képen, éppen ünnepelnek. Nem is akármit, már 18 hónapja, vagyis másfél éve egy párt alkotnak. Kásás most kivételt tett, bepillantást nyújtott magánéletbe: sokan […]
Galambos Lajos ezúttal koronavírus miatt nem jelent meg a tárgyaláson

Ma lett volna Galambos Lajos áramlopási ügyének a tárgyalása, de nem jelent meg a bíróságon a zenész. Évek óta húzódik Galambos Lajos áramlopási ügye. A per ma folytatódott volna, ám Lagzi Lajcsi nem jelent meg a Budaörsi Járásbíróságon. A zenészt megviseli az ügy, 2019-ben mentő vitte el a bíróságról, miután összeesett a mellékhelyiségben. Most azonban nyomós indoka volt, […]
Összeomlott Körtvélyessy Zsolt, megtalálta elhunyt felesége titkos naplóját

A 79 éves, gyászoló színésznek fájdalmas, hátborzongató és mégis megindító volt újraolvasni szerelmük több évtizedes történetét. Régi sebek szakadtak fel újra, amikor a színész beleolvasott a nemrég elhunyt felesége, Egerszegi Judit titkos naplóiba. – Mindent lejegyzett az életünkről, a kapcsolatunk rezdüléseiről, a szakmájával kapcsolatos dolgokról, hogy például miként élte meg, amikor feladta értem a színészetet. […]
Gyász! Meghalt a Dallas és a Beverly Hills 90210 sztárja

Meghalt John Reilly, aki olyan sorozatokban játszott, mint a General Hospital, a Passions, a Sunset Beach, a Dinasztia, a Mortal Kombat: Conquest. A Dallasban hat részben láthattuk, ő volt Roy Ralston, a Beverly Hills 90210-ben nyolc epizódban szerepelt. Reilly lánya, a TikTok-sztár és színésznő, Caitlin Reilly tudatta a szomorú hírt közösségi oldalán. A színész 84 éves volt, […]