Elképesztő áttörés: nem elképzelhetetlen, hogy a 17 éves magyar fiú megtalálta a rák ellenszerét

Ember életeket menthet a 17 éves Seitz Erik felfedezése. A pannonhalmi gimnazista a Semmelweis Egyetem kutatócsoportjának a legfiatalabb tagja. Tavaly januárban került kapcsolatba a rákkutatással, amikor beválogatták a Nemzetközi Kémiai Torna magyar delegációjába, ezután pedig lehetősége nyílt arra, hogy csatlakozzon a kutatócsoporthoz. “A rákos áttétek kialakulását akarjuk megelőzni, ami azt jelenti, hogy az emberi testen belül egyik […]
Básti Julira hagyta különleges örökségét Törőcsik Mari

Törőcsik Mari egy különleges ereklyét ajándékozott Básti Julinak. A színészlegenda, Blaha Lujza, a nemzet csalogánya azzal teremtett hagyományt, hogy a mellényét adta annak a kolléganőjének, akit az utódjának tartott. “Blaha Lujza ajándékozott egy mellényt valakinek, az a valaki Somogyi Erzsikének, ő Mészáros Ágikának, ő pedig nekem – mesélte Törőcsik Mari 2013-ban az ArcKép című műsorban. […]
Figyelmeztetést adott ki Magyarország Kormánya

Megnyitottak a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei, melyek sorra megteltek élettel. Arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy a védelmi intézkedések továbbra is érvényben vannak, és ezeket fokozott figyelemmel be kell tartani annak érdekében, hogy vigyázzunk magunkra, valamint egymásra is – olvasható Magyarország Kormánya hivatalos Facebook-oldalán. indexkép: MTI
Azt állítja, hogy ő Károly herceg és Kamilla eltitkolt fia

Egy ausztrál férfi már évek óta megkeseríti Károly herceg életét azzal, hogy töretlenül be akarja bizonyítani, hogy ő bizony az eltitkolt gyermeke, és az anya nem más, mint Kamilla. Simon Dorante-Day 1966-ban született, amikor királyi pár késő tinédzserkori éveikben járt, és állítja, nagyanyja II. Erzsébet királynő alkalmazásában állt. Az asszony lánya és annak férje lettek […]
Tragikus hír: 80 millió lemezt adott el a világsztár – tegnap elhunyt

Az énekesnő 81 évesen, ápilis 24-én halt meg. 173 lemezen dolgozott, 80 millió albumot adott el élete során. Milva szombaton, Milánói otthonában halt meg, a halálhírt az olasz kulturális miniszter, Dario Franceschini is megerősítette. A halál okát nem közölték. Milva, valódi nevén: Maria Ilva Biolcati olasz énekesnő, színpadi és filmszínésznő és televíziós személyiség volt. Jellegzetes hajszíne […]
Bár úgy tűnt, hogy Majkáért teper az RTL, most kiderült az igazság: fordítva történt…

Szombat reggel derült ki, hogy Majka marad a TV2-nél, még annak ellenére is, hogy az RTL Klub mesés ajánlattal állt elő. Most azonban Kolosi Péter, az RTL programigazgatója cáfolta a híreket. “Csak akkor tudok valamit szívvel-lélekkel csinálni, ha jól érzem magam benne, ha olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket ismerek, akikben megbízom, akikkel szeretek együtt dolgozni. […]
Közzétette a kormány: ennyien haltak meg a második oltás beadása után – Fotó

Magyarország Kormánya közzétette, hogy a december 26. és április 20. közötti időszakban hányan fertőzödtek meg, illetve hányan vesztették életüket a második oltás beadása után. „Ezekből az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen.Mindenkit arra kérünk, hogy éljen az oltás lehetőségével. Az oltás életet ment.” –olvasható a posztban, […]
„A jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, ebből negyedik hullám lesz”

Már a teraszok megnyitásának első napján teltházas foglalásokról számoltak be a lapunk által szombaton felkeresett budai vendéglátóhelyek. Baráti társaságok, barátok üldögélnek a fák alatt Buda egyik népszerű éttermének a kerthelyiségében. A jó időt élvező emberek látványa kétségtelenül azt mutatja: az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. A kiszolgálók minden vendégtől megkérdezik, mekkora társaságra számítanak, ez […]
Megtörte a csendet! Bochkor Gábor ezt mondta a Mészáros – Várkonyi kapcsolatról

Bochkor Gábor és Várkonyi Andrea kötöttek egy egyességet, miután szétmentek, és ehhez tartva magát röviden és tömören reagált a hírekre, miszerint volt felesége és Mészáros Lőrinc hamarosan összeházasodnak. Közeli ismerőseik szerint Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea kapcsolata a tökéletesre hajaz, és árad belőlük a harmónia. A ma reggeli Hot! magazinban megjelentek a lánykérés és az esküvő […]
Jakupcsek Gabriella elmondta, hogyan vészelte át az elmúlt egy évet

Férjével való kapcsolatáról is mesélt, és elmondta, hogy mi volt számára nehéz a második unokája születésekor. Jakupcsek Gabriella interjút adott a Borsnak, amiben az utóbbi egy évet, azaz a koronavírus-járvány időszakát is górcső alá veszi. Azt mondja, a karanténidőszakot a javára fordította, és hogy férjével olyan a viszonyuk, mint a megismerkedésükkor. Sajnálja, hogy elmaradt a balatoni húsvétozás, […]