Hirdetés 

Aradszky László özvegye: „Laci itt van velem és vigyáz rám”

Lassan már négy éve nincs közöttünk. Pedig az ember azt gondolta Aradszky Lászlóról, hogy fityiszt mutat a halálnak, és világ csodájára örökké fog élni. Olyan vitalitás, olyan életszeretet dolgozott benne, hogy az ember csak irigykedve nézte, ahogy túl a nyolcvanon vidáman énekel, koncertet ad, egyiket a másik után.

Hiányzik a rajongóknak, és még jobban hiányzik Évának, a feleségének, akivel ötven évig éltek boldog, harmonikus házasságban.

Túl van már az oltásokon?

Igen, megkaptam már mind a kettőt, a Pfizerből jutott nekem is, és hát amikor beoltottak, egyfolytában az járt a fejemben, micsoda erőpróba ez az immár hónapok óta tartó járványhelyzet az orvosok számára. Csodálattal nézem, amit az egészségügyi dolgozók tesznek értünk. Pedig talán meg sem érdemeljük…


Fotó: MTI

Ezt miért mondja?

Tudja, amikor kitört ez a világjárvány, és hirtelen megváltozott körülöttünk, s talán bennük is sok minden, én azt gondoltam, ha egyszer valóban túl leszünk rajta, megváltozik az emberiség. Megváltozik, s talán jobb lesz… talán jobbak leszünk egymáshoz is, mi emberek. Tévedtem.

Ennyire rossz élmények érték?

Még annál is rosszabb. Elég ha csak elmegyek a közértbe. Ideges, feszült, agresszív emberek. Képesek azon vitatkozni, ki jött előbb, ki következik a sorban, és szinte megölik egymást a tekintetükkel, a szavakkal… kész őrület! Hiányzik a türelem, és szinte csak önzést látok. Ha van valami pozitívuma a számomra ennek az átkozott vírusnak, akkor talán az, hogy az én drága Lacim nem érte meg ezt a világjárványt. Ha itt lenne, folyton csak idegeskednék miatta, hogy majd itt vagy ott fertőződik meg, aztán kórházba kerül, lélegeztetőgépre teszik, és én abba biztos, hogy bele is halnék.

Sokszor álmodik vele?

Laci itt van velem és vigyáz rám. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, talán azt gondolhatják, hogy lám, megbolondultam, álomképeket kergetek, de szó sincs róla. Lacikám képe itt van az asztalon, az ágyam mellett, és én beszélek hozzá, és azt kérem tőle, óvjon meg a rossztól, óvjon meg a betegségtől. S lám, egészséges vagyok.

Gondolom, vigyáz magára, és nem megy sehová.

Téved. Nem vagyok vírustagadó, látom a híreket, nézem a híradót, ahol mutatják a végletekig kizsigerelt orvosokat, a lélegeztetőgépre tett betegeket, én mégis azt mondtam magamban, nem fogok elbújni, nem zárom magamra az ajtót, ha a sors könyvében a századik vagy a kétszázadik lapon az szerepel, hogy Aradszky László özvegye is a vírus áldozata lesz, akkor azt úgysem tudom kikerülni. Én jöttem, mentem, a legzordabb időszakban is, és ha három gyönyörű unokám közül valamelyik azt kérdezte tőlem: Nagyi, megölelhetlek? Hát azt mondtam nekik, drága gyermekeim, nem is vágyom többre ennél. Hát persze, hogy megölelhettek, hiszen a ti ölelésetek tart életben, a szeretet, amit általatok érzek, az ad nekem erőt a folytatáshoz.

Túl van a nehezén?

Talán. De egyedül nem ment, ezt elárulhatom. Amikor Lacim elment, én azt gondoltam, hogy beleőrülök a fájdalomba. Kinyitottam a szekrényajtót, simogattam a ruháit, de ezt szó szerint értse. Simogattam, magamhoz öleltem, szinte beléjük bújtam. Aztán a barátnőim látták, érzékelték, hogy nagy a baj, s azt mondták, Éva, neked segítségre van szükséged. Így aztán pszichiáterhez kezdtem el járni, és bizony sokat segített. Nagyjából egy évig tartott ez a kúra, és ha nincs, lehet, hogy most nem beszélgetünk ilyen nyugodt, már-már derűs hangulatban.

Ezek szerint már tud örülni apró-cseprő dolgoknak az életben?

Szokták mondani azt a közhelyet, hogy csak a szépre emlékezem. S micsoda igazság van ebben! Már én is itt tartok, s ez jó, ez segít. Már azon kapom magam, hogy olykor felnevetek, amikor eszembe jut valamelyik vasárnap délutánunk Lacikámmal, mondjuk Fűzfőn, az imádott nyaralónkban, vagy bárhol a belvárosban séta közben. Sokan azt gondolták, hogy mi rengeteget veszekszünk, mert olykor valóban volt adok-kapok, de ez csak játék volt a részünkről. Hangos, imádnivaló játék. Szerettük egymást rajongásig.

Soha nem volt féltékeny rá?

Miért lettem volna. Lacikám arra született, hogy szórakoztassa az embereket, hogy énekeljen nekik, hogy elvarázsolja őket. Láttam rajta az első pillanattól kezdve, hogy ez az ő motorja: menni és menni, a közönséggel minél többet együtt lenni. A Bazilikában helyezték végső nyugalomra.

Milyen gyakran megy oda hozzá?

Képzelje, hogy fél éve már nem engednek oda a vírushelyzet miatt, de… és isten bocsássa meg, hogy ezt mondom, nem is bánom. Mert ha ott vagyok, akkor mindig az jár a fejemben, hogy mit keresek itt, Laci nincs itt, ebben egészen biztos vagyok. Az elején egyedül mentem, de az maga volt a pokol. Csak tébláboltam, még akkor is, ha ott van Lacival együtt Puskás Öcsi, Grosics Gyuszi, Novák Dezső, Varga Zoli. Nincs ott keresnivalóm. Laci itt van velem, itt van bennem.

Mivel telnek a napjai?

Olvasok, főzök, hetente háromszor tornára járok, úgy bizony, nem hagytam el magam, most már megint mehetek a Margitszigetre úszni, megpróbálom a legtöbbet kihozni a hétfőkből, a szerdákból, a vasárnapokból. És jönnek a barátaim, például Gór-Nagy Mária, aztán csak beszélgetünk órákig. És olykor sírunk is. Nem csak Laci miatt. Amikor Albert Flóri elment, majd beleszakadt a szívem, imádtuk őt Lacival együtt. Drágámnak a Fradi volt a mindene a zenélés mellett. Soha nem felejtem, el, amikor a Ferencvárosnak rosszul ment, az utcán egyszer megállítottak bennünket és azt kérdezték a drukkerek: Nos, Aradszky úr, még most is tud szurkolni a zöld-fehér színeknek? És Laci felháborodva mondta: A Fradi örök. S azt hittem, hogy Albert Flóri is örök, meg Balázs Fecó is, a másik nagy barátunk. Drága Fecóka egy hajón kapta el a vírust, ott betegedett meg, aztán bement a TV2-be, már lázasan, és onnan pedig egyenesen a kórházba, ahonnan már soha nem jött ki. Borzalmas olykor a világ körülöttünk.

Van még valami cél, álomkép, amit kerget?

Inkább csak ábrándokat kergetek. Nem is ábrándok ezek, ott van Fűzfő, a mi nyaralónk, a mi imádott Balatonunk, látja, most is többes számban beszélek. Május vége felé leköltözöm oda, aztán csak megyek le a vízhez feltöltődni, emlékezni, és a holnapot tervezni. Mert hiába vette el a sors tőlem a legdrágább embert, nekem a családom miatt a jelenben kell élnem. A jelenben, hogy még tartogasson számomra valamit a jövő is.

Indirekt/Blikk

kiemelt kép: Bors


Hirdetés 

%d bloggers like this: