A bajnoki címvédő Ferencváros vasárnap 17:30 órai kezdettel a MOL Fehérvárt fogadja a Groupama Arénában. Az összecsapás előtt a zöld-fehérek mesterével, Peter Stögerrel beszélgetett a FradiMédia.
– A Fehérvár jó formát mutatott az utóbbi időben, sokkal egységesebbnek tűnnek, mint amikor legutóbb találkoztunk velük. Mindkét csapat szempontjából kulcsfontosságú lesz ez a találkozó, hiszen a fehérváriak továbbra is szeretnének az élmezőny közelében maradni. Nem kérdés, hogy kemény és parázs összecsapás lesz, hiszen a magyar bajnokság két élcsapata mérkőzik meg egymással. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok készen állnak a következő időszakra, és a Fehérvár ellen is tudásuk legjavát fogják nyújtani, hogy ezt követően is a tabella élén álljanak. A taktikai felkészültség mellett az a legfontosabb, hogy lelkileg és mentálisan tökéletes állapotba kerüljünk – nyilatkozta Peter Stöger a FradiMédiának.

A forduló pénteki és szombati találkozóin több meglepetéseredmény is született, hiszen a Kisvárda Gyirmóton hagyott értékes pontokat, míg a Paks kiütéssel küldte haza a Puskás Akadémia együttesét. Ezzel a Ferencváros megerősítheti a vezető pozícióját a tabellán, ellenben a Mol Fehérvár, győzelme esetén felzárkozhat az élmezőnyhöz.
Eredmények
Zalaegerszeg – Mezőkövesd 1-1
Paks – Puskás Akadémia 4-1
Gyirmót – Kisvárda 1-1
Újpest – Debrecen 3-1
A mai találkozók
Ferencváros – Mol Fehérvár (17:30)
Honvéd – MTK (19:45)
A tabella
kiemelt kép: FTC