Hirdetés 

Gáti Oszkár szívszorító vallomása: “Néha úgy érzem, jó lenne, ha reggel már nem ébrednék fel”

Sokrétű és sikerekben gazdag színészi pályát tudhat maga mögött.

A színpadon szinte a világirodalom összes jeles hősét megszemélyesíthette. Dolgozott szinkronhangként – Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger és Jean-Paul Belmondo legnagyobb filmjeit tolmácsolta magyarra -, temetőgondnokként, sőt az utóbbi években színházcsinálóként is letette a névjegyét. A legendás Gáti Oszkárnak rengetegszer kellett újrakezdenie az életét, de időközben mérhetetlenül elfáradt, és úgy érzi: már nincs, ami motiválná.

Egy öblös orgánum, melyet mindenki ismer

Ismerős az orgánuma? Igen, a Rambóból, a Terminátorból, az Amadeusból, az …És megint dühbe jövünkből. Nemcsak a szinkronban sziporkázott, de az egyik legszebben beszélő magyar színész is, aki megannyi versmondásával szerzett már nekünk varázslatos pillanatokat. Cyranóként, Othellóként, Lear királyként a világot jelentő deszkákon is maradandót alkotott, arról nem is szólva, hogy rengeteg filmben és tévésorozatban bukkant fel kisebb-nagyobb szerepekben. Valódi háborgó lélek – talán összeférhetetlensége, konfliktusos alkata, nehéz természete miatt nem kapta meg soha a Kossuth-díjat, ami amúgy évtizedek óta megilletné -, aki 2008-ban az egész színházi világgal szakított, méghozzá botrányos körülmények között: nem volt hajlandó elfogadni, hogy a Győri Nemzeti Színház vezetői fegyelmezetlenek, felelőtlenek, alkoholizálnak vagy épp a testi gyönyöröket hajszolják ahelyett, hogy a szakmájukra összpontosítanának. Tizenhárom éve drámai hangú beszéddel búcsúzott a társulattól, melyben kíméletlen őszinteséggel sorolta a teátrum vezetőségének bűneit, mulasztásait.

Tíz esztendőn keresztül temetőgondnokként gondozott, mindeközben Menház Színpad néven kamaraszínházat hozott létre – neves budapesti művészek emlékezetes előadásait “költöztette” Győrbe, üde színfoltját teremtve meg a helyi kulturális életnek -, de egy ideje ezt is abbahagyta.

Gáti Oszkár napjaink egyik legnagyobb magyar színésze. Óriási veszteség, hogy elhagyta a szakmát. Vagy a szakma hagyta el őt? Akárhogy is, a 72 éves művész úgy érzi, belefáradt örökös harcaiba, és – bár megannyiszor megtette már a múltban – többé nem képes újrakezdeni az életét. Egy friss interjúban múltjáról, jelenéről, a halálhoz fűződő viszonyáról, a színházi világról és a jelenkor társadalmáról is beszélt.

Negyedik negyed című YouTube-interjúsorozat 14. részében Gáti Oszkárt láthatták és hallhatták a nézők. A színművésszel Fodor János beszélgetett. Gáti az adásban őszintén elmondta: rendkívül sokszor gondol az elmúlásra, nem akarja megállítani az időt, “békét kötött” a halál gondolatával. Számos csalódás érte az elmúlt időszakban, ez pedig keserűségbe taszította az amúgy is mélakórra hajlamos művészt. “Már kiskoromban is rosszkedvű voltam, mert nem voltak nagyszüleim” – utalt a régmúltra Gáti, hangsúlyozva, hogy felmenői nem élték túl a második világháborút.

“Egy 72 éves ember számára már nincs sok öröm az életben”

“Jó olvasni, kellemes zenét hallgatni, de az én koromban már nem ezek az alapkérdések” – szögezte le az interjú során Gáti Oszkár, aki úgy érzi, egy 72 éves ember számára már nincs sok öröm az életben. “A közeg, amiben ma élünk – amiben létezni kényszerítenek – elkeserít: leszegett fejű embereket látok az utcán, és ha neked ütköznek, akkor nem kérnek bocsánatot, hanem mennek tovább, sőt esetleg még durván rád szólnak, hogy ‘Te vén hülye, nem tudsz vigyázni?’ Pedig én még elég fiatalosan jövök-megyek” – lamentált keserű hangon a Jászai Mari-díjas színészkiválóság.

A jellegzetes orgánumú művész nem rejtette véka alá: legnagyobb félelme, hogy kétségei vannak gyermekei jövőjét illetően, a világban ugyanis csak kapzsiságot, erőszakot, széthúzást és önzést tapasztal. Kegyelmi állapotnak tekinti, hogy az elmúlt hetven esztendőben – az ő élete során – Európában béke honolt, a jövőt viszont sötétnek és zavarosnak látja. Gáti arról is beszélt, hogy élete mindig az újrakezdésről, a ciklikusságról szólt. “Ha csak annyit mondok, hogy hét éven át felvételizgetsz a színművészetire, az mindig egy újrakezdés. Újra és újra nekiveselkedsz, aztán amikor sikerül, megkapod osztályfőnöködnek az ország legnagyobb színészpedagógusát, majd ezt az embert soha többet nem látod” – utalt Gáti arra, hogy egykori osztályfőnöke, a Madách Színház igazgatója, Ádám Ottó nem látogatta az óráit a színművészetin.

Gáti azt is megemlítette, hogy sokáig a szakmája megszállottja volt, ezért viszonylag későn – csak negyvenévesen – alapított családot. Beszélt a győri teátrummal való botrányos szakításáról, arról, hogy véget ért kapcsolata gyermekei édesanyjával – tehát ismét egyedülállóként tengeti napjait -, valamint a halállal kapcsolatos viszonyáról is mesélt. Úgy fogalmazott: sokszor nehezen ébred, szívesen elnyújtaná az alvás és az ébrenlét közötti, kellemesen nyugtató pillanatokat, de azt sem bánná, ha egyik reggel nem ébredne fel. Nem fél a haláltól: tíz évig dolgozott temetőgondnokként, ahol – elmondása szerint – szoros viszonyt alakított ki a holt lelkekkel, és a sajátos közeg hatására mélyebben megértette az elmúlás misztériumát.

Gáti kijelentette: búskomorsága a korral is jár, hiszen tizenöt-húsz évvel ezelőtt még tele volt célokkal, mára viszont teljesen eltűntek életéből a távlatok. A színházi világba sem akar visszatérni. Versmondással és szinkronizálással a mai napig foglalkozik, de már nincs olyan alkotótevékenység az életében, ami izgatná, és olyan cél sem lebeg a szeme előtt, mely újra cselekvésre ösztönözné. A halálra felkészült, gyermekei számára az elmúlt évtizedekben megteremtette a kellő egzisztenciát, a többit pedig a sorsra bízza.

Femcafe

kiemelt kép: Városi Kurír


Hirdetés 

%d bloggers like this: