Egyszer még a lóversenypályán is csúcsidőt futott. Labdarúgóról ritkán írnak ilyet, de Pintér Sándor ereje, kondíciója olykor emberfelettinek tűnt. A hetvenes években igazi közönségkedvenc volt, s nemcsak Kispesten. Most, túl a hetvenen, viszont már alig tud járni.
„Négytüdejűnek” becézték, rá is szolgált. Mint valami gép, amelyet bekapcsoltak, úgy sprintelte végig szinte megállás nélkül a mérkőzéseket, de a labdával is tökéletesen bánt.
A Honvéd klasszisára udvariasság nélkül írhatták, hogy a modern totális futball megtestesítője. Kispesten, ahol 247 mérkőzésen lépett pályára, közönségkedvenc volt, s később szerepelt a belga Royal Antwerp csapatában is. Aztán jött a végső sípszó, a futballcsuka szögre akasztása, majd a vendéglátóipar.
– Már nincs kocsma, közösségi tér, ahol a vendégekkel jókat nosztalgiáztunk a régi szép időkről – mondta a 71 éves Pintér. – Hét éve nem állok a pult mögött, nem bírják a lábaim. Maradt a kisebb-nagyobb séta, olykor bot segítségével, a kímélő üzemmód. Tíz térdműtéten estem át. Ebből ötöt még játékosként éltem meg, a többit a kocsmalét, a napi tíz-tizenkét órás állandó rohangászás és állás hozott össze. Pedig szerettem ezt a melót, Budakalászon, Pomázon, de hét éve abba kellett hagynom. Most, divatos kifejezéssel élve, szabadúszó vagyok, 89 ezer forintos nyugdíjam mellett szinte bármit elvállalok, csak jövedelemhez jussak. Már persze amit a lábam bír. Nincs segítség, azok az idők elmúltak, amikor a haverok melléd álltak.
39-szer húzta magára a címeres mezt, ott volt az 1978-as vébén a válogatottban, azóta sem szakadt el a futballtól. Évekig edzősködött kisebb csapatoknál, jelenleg 16 éves fia fejlődéséért szoríthat.
– A harmadik fontos asszonnyal élek együtt, aki korábban egy gyönyörű fiúval ajándékozott meg engem. A srác már 16 éves, imádja a futballt, a pomázi korosztályos csapat tagja. A korábbi kapcsolatomból származó nővére 41 esztendős, jóval idősebb, de így is jóban vannak. Pomázon élünk, szerényen, visszafogottan. De az ember nem felejti el a múltját.
A Honvédhoz tartozom, de még egyszer sem voltam az új Bozsik stadionban. Mi, idősebbek megpróbáltunk az új vezetéstől afféle szabadjegyet kérni, amellyel bármikor bemehetünk a meccsre, de azóta is hiába várunk… Azt is felajánlottuk, hogy segítünk a szakmai munkában. Nem szerepelni akarunk, hanem tenni a csapatért, amely évről évre megcsúfolja a múltját.
A segítségünkből sem kértek. Sebaj, hallom, skót edző jön, ő legalább megtanítja futni a kényelmes fiúkat.
kiemelt kép: YouTube
