Hirdetés 

Tökéletes szülei senkinek nincsenek és van, hogy bizonyos általuk okozott sérelmeket életünk végéig magunkkal cipelünk. Az alább tíz esetben az illetők felnőttként is szüleik hibája miatt szenvednek.
Zéró magánélet


A szüleim egyetlen percre sem hagytak békén, semmi magánéletem nem volt. A tanáraimat, barátaimat, barátaim szüleit rendszeresen faggatták velem kapcsolatban. A telefonomba, számítógépembe állandóan, napi szinten néztek bele, napom összes percét beosztották, semmi, de semmi lehetőségem nem volt egy spontán programra. Filmeket, könyveket csak akkor nézhettem és olvashattam, ha ők az előtte lemeózták, hogy helyénvaló-e. A ruháim zsebeit minden nap átnézték, a szobámat is hetente többször átkutatták. Nem lehetett egyetlen kis titkom sem, egyetlen percem nem volt, amikor magam lehettem. Ennek következtében gyanakvó, bizonytalan és paranoiás felnőtt lettem, aki nem bízik senkiben.

Falcolás

Tinikoromban voltak nehézségeim és vagdostam magam. A szüleim látták a sebeket és nem tettek semmit. Amikor a tornatanár behívatta őket emiatt – mert ő is látta a vágásnyomokat – azt mondták neki, hogy „ez az én dolgom, ők nem szólnak bele”. Ma már én is anya vagyok és elképzelni nem tudom, hogyan gondolhatták azt, hogy azzal tesznek jót, ha nem tesznek semmit.

Vasszigor


Hirdetés 

A szüleim vallásosak voltak és túl szigorúan fogtak, teljesen feleslegesen, mert nem voltam csibész gyerek. Csakis szintén mélyen vallásos gyerekeivel játszhattam, a tévében nem nézhettem semmit – csak Disney filmeket még gimis koromban is – és természetesen csak keresztény zene szólhatott otthon. Ennek köszönhetően 16 évesen jött egy lázadó korszakom, amikor mindent egyszerre akartam kipróbálni. Lehet, hogyha nem fognak ilyen rövid pórázon, akkor nem lettem volna éveken keresztül drogfüggő.

Nem hitték el

A szüleim megbüntettek és hazugnak neveztek, mikor mondtam nekik, hogy az egyik tanárbácsi fogdos. Abban a percben, 12 évesen tudtam, hogy teljesen egyedül vagyok a világon, ha a saját apám és anyám nem hisz nekem. Amikor évekkel később mások is megvádolták a tanárt és elbocsátották, akkor sem kértek tőlem bocsánatot. Azóta sem engedek közel magamhoz senkit, tudod, hogy csak magamra számíthatok.

Nulla nevelés

Nekem mindent megengedtek a szüleim és mindent meg is kaptam, amit csak akartam. Kiskoromban mindenki irigyelt, de ez később megbosszulta magát. Mivel soha nem kellett megoldanom semmit, a legkisebb nehézséggel sem tudtam mit kezdeni, leblokkoltam, ha valami nem úgy sikerült, ahogy terveztem. Mivel a világ nem mindig úgy működik, ahogy tervezi az ember – pedig gyerekkoromban ez így volt – durva dührohamaim voltak, elviselhetetlen, őrjöngő, életképtelen fiatal voltam. Több év terápia kellett ahhoz, hogy funkcionális felnőtté váljak.

Dicséret

Jó eszű gyerek voltam és tehetséges voltam sportban, zenében is. Emiatt a szüleim természetesnek vették a jó jegyeket, eredményeket és sosem dicsértek meg. A kitűnő bizonyítvány, a sikeres szereplés mindenben elvárt volt, nem járt érte tőlük semmilyen jutalom. Pedig nem akartam semmi mást, csak tudni, hogy büszkék rám, de nem kaptam meg soha. Ennek köszönhetően felnőttként igazi motiválatlan, teszek rá hozzáállású „alulteljesítő” lettem, munkában csak annyit csinálok meg, ami kötelező, nem izgat semmi.

Közöny

A bátyámmal úgy nőttünk fel, hogy megvolt mindenünk, apám-anyám sosem bántott minket, kaptunk ruhát és kaptunk enni, ajándékot szülinapra és karácsonyra. De a szüleink nem ismertek minket, mert sosem érdekeltük őket. Anyám a mai napig nem tudná megmondani, milyen zenét szeretek vagy mi a kedvenc filmem, semmit nem tudnak rólunk, mert sosem tettek erőfeszítést ezügyben. A két gyerek társadalmi elvárás volt, amit ők teljesítettek és kész. A bátyám és én is szenvedünk ettől a mai napig, úgy érezzük, nem érünk semmit és nem számítunk.

bien.hu

képek: Shutterstock


Hirdetés