Nyolcvannégy gyertya az élet tortáján, s Koncz Gábor kihasította belőle a magáét. Hol édes, selymes karamellízt érezhetett, hol megannyi keserűséget.
Már főiskolás volt, amikor bújta az apróhirdetéseket. Állást keresett, a legjobban fizető állást. Színésznövendékként talált rá Csepelen az öntödére, ahol örömmel fogadták a jó kötésű, izmos fiút. Fel is vették mindjárt segédmunkásnak, havi 1600 forintért. Légkalapáccsal dolgozott, és úgy bírta a melót, mint a műhelyben kevesen. Később azt mondta:
„erős voltam, de nem szégyellem, sokszor munka után sírtam a fáradságtól, de lett pénzem, lett ruhám, lett életem…”
A mezőkeresztesi parasztfiú, aki egy fürdőszoba és villany nélküli vályogházban nőtt fel, s aki a színművészeti felvételijén A walesi bárdokat szavalta Várkonyi Zoltán és Básti Lajos szigorú tekintetétől kísérve, az ország egyik legnépszerűbb művésze lett. Legendás alakítások, emlékezetes szerepek: A dunai hajóstól kezdve a Borsig, Oszi szerepéig. De Koncz Gábor nemcsak a múltjából él, jelenleg is négy darabban játszik. S amit mond, arra nem csak a színpadon vagy a filmvásznon érdemes odafigyelni.
– Szép, hosszú, teljes életet kaptam a Teremtőtől – mondta Koncz Gábor. – Bevallom, azt hittem, elvisz majd, s egészen a mennyországig repít a korona, ez az átkozott vírus. Megrémiszt a világ, amely körülvesz bennünket: a covid-járvány, a közelünkben dúló háború, ez mind-mind távol áll tőlem. Négy oltást kaptam, és ezért vagy sem, de nehezen alszom. A közelmúltban három barátomat temettem el, és ebben a korban minden kultúrembert foglalkoztat az elmúlás gondolata. Olykor elolvasom, vagy inkább elszavalom Kosztolányi gyönyörű versét, a Halotti beszédet. Egyébként jól vagyok, nemrég a barátaim azzal fogadtak, hogy azt olvasták valahol: meg vannak számlálva a napjaim. Összevissza írnak mindent.
Ha valamit gyűlölök a világban a betegségek és a háborúk mellett, az az anarchia és a celebeknek nevezett, televízióban mutatott percemberek. Elsekélyesedett, értékeit vesztett világ ez.
Én imádom a harmóniát, a romantikát. Amikor annak idején legényemberként megfoghattam egy lány kezét a moziban, egy hétig nem mosakodtam, hogy őrizzem az érintését…
kiemelt kép: Magyar Nemzet
