Tóth Andi alaposan felkavarta az állóvizet, amikor egy évvel ez előtt megjelentette a Néztek című dalát és a hozzá tartozó videoklipet. Az énekesnő egy merőben új hangzásvilágot teremtett, és a közönség is vevő volt a megújult Andira.
A siker úgy sem maradt el, hogy Andi kapott a műért hideget-meleget. Eddig több mint 24 millióan nézték meg a Nézteket a legnagyobb videómegosztó portálon, vagyis a cím jóslata valósággá vált.
Ráadásul Tóth Andi trendet is teremtett a dallal, sőt stílusvezér is lett általa. Olyannyira, hogy már utánzója is akadt ezen a sártekén. A Doree művésznéven futó, eddig leginkább mulatósban utazó előadónak olyannyira megtetszettek a dal harmóniái, ritmusa, tempója és dallama is, hogy a szerzemény szinte tökéletesen megegyezik az etalon nótáéval. Nem beszélve arról, hogy Doree öltözködésében is levette a sztárelőadó stílusát.
A hasonlóság olyan ördögi, hogy első blikkre azt hittük, maga Andi tüzeli a közönséget az egyik műsorban. A Ripost megkereste a dal előadóját, aki örül annak, hogy az X-Faktor győztesének slágeréhez hasonlítjuk az Anya mond meg című nótát. „Már régóta szerettem volna egy olyan dalt, ami rólam szól. Ebben benne vannak a csalódásaim a ‘pasikban’ is. A managerem pedig stílust akart váltani. Így készült el a dal, amiben rappelek is.
Tóth Andi tudom, tehetséges énekes, de nem igazán ismerem a munkáját
de mivel mindenképp trendit akartunk, így kizárólag a véletlen műve mindez. Viszont annak örülök, ha egy lapon említenek vele – mondta a lapnak Doree.
Tóth Andi egyelőre nem szólalt meg a dallal kapcslatban.
kiemelt kép: Instagram



