Hirdetés 

Muri Enikő és Hódi Pamela között egyre csak nő a feszültség a Nyerő Páros villájában. Az énekesnő egyszer már beleállt az édesanyába, miszerint nem tartja őt nyitottnak a való életben, de tegnap még jobban kiborult rá, amikor lepontozta a közös produkciójukat Szabival. Nagyon úgy fest, hogy a műsor után sem csillapodnak a kedélyek, mert ismét nekiment Pamelának.

A tegnapi adásban ugyanis egy újabb konfliktushelyzet állt elő, miközben a jókedv és a szórakozás lett volna a lényeg. A villában lakó sztárpárok vicces ruhákba bújtak és humoros táncokat adtak elő egymásnak. Pamela őszintén bevallotta, hogy Enikőék produkcióján nem nevetett annyit, így csak 10-ből 9 ponttal díjazta őket.

Az énekesnő ezen teljesen kiakadt, mert állítása szerint az édesanya direkt pontozta le őket, míg mindenki más élvezte az előadásukat. Ennek ellenére Bencét és Pamelát 10 pontosra értékelte, de közben odaszúrt egy kicsit az utóbbinak. Az anyuka nem tudta, hova tenni Enikő viselkedését, kerek-perec kimondta, hogy irritálja és gyerekesnek tartja. Úgy látszik a forgatások óta sem tisztázták a nézeteltéréseiket, ugyanis az előadó és kedvese nemrég egy Instagram Live keretein belül meséltek az élményeikről, közben pedig egy csípős megjegyzést is tettek.

Szerencsére én nem az influenszerkedésből élek…

– utalhatott Pamela munkájára Enikő, majd Szabi sem hagyta szó nélkül:

“Hál’ Isten nem vagy influenzás” – jegyezte meg.

EZ IS ÉRDEKES!

„Nem tudnak személyként igazolni, ember vagyok, nem személy” – nem szokványos igazoltatásról készült videó

/p>