Az RTL+ streaming platformján hatalmas sikerrel futó “A Király” című, Zámbó Jimmy pályafutását megelevenítő sorozat kapcsán a főrendező Kovács Dániel Richárd adott interjút az Indexnek.
Bármit mondhatnak akár családtagok, vagy épp csak szimpla nézők a sorozatra, az tény, hogy a példátlan és nem várt siker a Király kultuszát ismét életre keltette. A család részéről talán csak Zámbó Adrián és Edit asszony nem fejezte ki rosszallását, rajtuk kívül valahol mindenki felszólalt vagy a saját karakterének megformálásával, vagy Jimmy nimbuszának – ahogy ők mondták – “sárba tiprásával” kapcsolatban. Pedig a legnépszerűbb online zenei streaming szolgáltatónál a sorozat előtt Zámbó Jimmynek havi 26-30 hallgatója volt, most pedig közel 70.000, ami azt jelenti, hogy a dalok és Jimmy ismét a régi fényében tündököl. Ezt Joós István, a Magneoton vezérigazgatója mondta el a portálnak.

Bizony ezzel a filmes remekművel a hétköznapi ember is belelátott a Király mindennapi életébe, láthatta a házát, vagy épp a szobát, ahol a baleset történt és kapott egy teljesen új képet Jimmyről, akit erről az oldaláról nem ismertek. Kovács szerint nincs a karakterek személyiségében torzítás, a történet pedig valós eseményeket és fikciókat tartalmaz, ahogy arra a sorozat epizódjainak elején utalást is tesznek.

A főrendező elmondta:
Három évig végezték a háttérbeszélgetéseket barátokkal, családtagokkal, zenésztársakkal és volt barátnőkkel, azonban ugyanarra a kérdésre sokszor nagyon eltérő válaszokat kaptak. Ennek ellenére úgy gondolja, ezekből kirajzolódik egy személyiség, és szerinte sosem mutattak torz képet senkiről.
Hiába rajonganak azonban az emberek és a kritikusok is az alkotásért, a család nem minden tagja fogadta örömmel a sorozatban látottakat. Az énekes testvére, Zámbó Marietta például perrel is megfenyegette a készítőket, mert úgy véli, édesanyjukat rossz színben tüntették fel, ez pedig végül a halálához vezetett.
Mi mindenkivel, akivel tudtunk, beszéltünk a családból, és mindenki, aki szerepel a sorozatban, hozzájárult, ha máshoz nem, a névhasználathoz. Ha ezt az egészet az ő szemükkel nézzük, akkor nyilván egy nagyon nehéz dolog lehet visszanézni a saját életed történéseit. Ilyenkor az ember mindent üdvözítően fogad, ami pozitív, de nagyon nehezen emészti meg a negatív dolgokat. Sokat beszélgettem Zámbó Krisztiánnal, aki zokogva nézte végig a róla szóló epizódot, és féltem is tőle, hogy mit fog szólni hozzá. Aztán felhívott, és azt mondta, hogy ilyen szépet még nem látott, és hiába voltak negatív és kemény dolgok, elfogadta a saját hibáit, és ezt szerinte tökéletesen mutatta be a sorozat.
A siker mindenesetre példátlan és nem várt. Ma hazánkban újra mindenki ismeri a 22 éve elhunyt Zámbó Jimmyt, még ha nem is úgy, ahogyan a kilencvenes években…
Sokkal nagyobb siker lett már most, mint amire számítottunk valaha. Pontos számokat még nem tudok mondani, de a visszajelzésekből tudjuk, hogy nagyon nagy a siker. Nem számítottunk rá, hogy szinte csak jó és ennyire jó visszajelzéseket kapunk majd szakmai és nézői részről is
– ecsetelte a főrendező-producer.
Hirdetés

MÉG TÖBB HÍR ZÁMBÓ JIMMYRŐL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: RTL
EZ IS ÉRDEKES!
Balhé! Berki édesanyja megtépné Mazsit: “Élvezi az életet és ezt még az arcunkba is tolja?”