A Kulcsár Edinával való szakítása után Szabó András Csuti nagyon rövid ideig megtalálta a boldogságot Gina mellett – írta a Ripost.
Ámbár a kapcsolat nagyon rövidre sikeredett, mégis megsimerték az emberek a fiatal, intelligens és gyönyörű nőt. Most valamilyen ismeretlen oknál fogva a követők és rajongók ismét megtalálták a lányt és azzal vádolták meg, hogy Csuti csak arra kellett neki, hogy influenszerként tudjon érvényesülni és ezzel anyagi és üzleti előnyöket szerezzen magának.
Gina nem sokkal az ügy kirobbanása után reagált:
“Barátoknak és barátnőknek ezelőtt is tettem már ki márkamegjelölést, ajánlást és fogok is.(…) Ez teljesen független Csutitól, az edzőimet is folyton taggelem, mégis ugyanannyit fizetek, mint bárki más, és mint régebben is. Nekem semmibe nem telik, nekik pedig segítség, ettől pedig szakmát nem váltottam, és nem is tervezek”
– fakadt ki a Redditen Csuti egykori kedvese, a bejegyzést azonban nem sokkal később eltávolították.

MÉG TÖBB HÍR CSUTIRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Instagram
EZ IS ÉRDEKES!
Ősrobbanás! Az 52 éves nagyi olyan ciciket villantott, hogy a 20 évesek irigykednek rá – fotó