Hirdetés 

A fiatal énekesnél betelt a pohár, le szeretné zárni a folyamatos vitákat a Zámbó családdal.

A Borsnak adott exkluzív interjút Peter Srámek amelyben elmondta, hogy szeretné ha végre vége lenne a folyamatos támadásoknak a Zámbó család, de különösen Zámbó Krisztián részéről. A fiatal énekes elmondta, hogy karácsonykor is beszélt a legidősebb Zámbó fiúval és próbálta rendezni a sorokat, de ennek nem volt túl sokáig hatása.

Szlovákiából hívtam fel december 25-én Krisztiánt, másfél órán át beszéltünk, és arra kértem, hogy legyen végre béke, tartsunk össze, és ne legyenek ellenem, mert ez senkinek nem jó. Mindent megbeszéltünk, rendeztük a dolgokat, majd rá két hétre újra azzal szembesültem, hogy azzal vádolnak: Jimmy nevét felhasználva és őt másolva próbálok magamnak hasznot húzni. 

-mondta Peter, aki elmondta, nem tehet róla, hogy a közönség Jimmyt látja benne, de hozzátette azt is, hogy a Király dalait nem olyan egyszerű elénekelni, mint ahogy sokan gondolják.


Karácsonykor rendezni próbálta Krisztiánnal a viszonyt, de nem vezetett eredményre a beszélgetés (Fotó: Facebook)

 

Megtisztelő volt, hogy rám gondoltak a sorozathoz. Örömmel vállaltam, és száz százalékosan teljesítettem a feladatomat. 

Ha annyira egyszerűnek tűnik Zámbó Jimmy dalokat énekelni, azt tudom mondani, mindenki csinálja utánam

– mondta Srámek. – Előadóművész vagyok, ez a munkám, és az a dolgom, hogy eleget tegyek a megkereséseknek. Arról végképp nem tehetek, hogy bennem látják és hallják Jimmyt, ezért pedig nem haragudhat rám senki. Jimmy egy volt, én Peter Srámekként próbálok érvényesülni abból, amit a legjobban szeretek: az éneklésből. A saját karrieremet szeretném építeni, nem magyarázkodni – mondta a Borsnak, majd Krisztiánnak és a családnak üzent:

Ezúton szeretnék tiszta szívemből Krisztiánnak és a családjának sok sikert és boldogságot kívánok, ezzel lezárva az ügyet. 

Újra beszéltük a dolgokat, rendezni látszódik minden- zárta gondolatait Peter, aki a következő koncertjére koncentrál.

Nem olyan egyszerű Jimmy dalokat énekelni – vallja az énekes (Fotó: TV2)
MÉG TÖBB HÍR A ZÁMBÓ CSALÁDRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Videón Galambos Lajcsi poénja: “Kell egy kis áramszünet! Viszem a gázsit, viszem az áramot” –

/p>