Curtis legújabb klipje az előzőnek folytatása, így várható volt, hogy nem válogat majd a szavakban a népszerű rapper.
„A „Topon vagyok” igazából a „Pezsgő Kaviár K*rvák” folytatása, mivel a stílus és a mondanivaló is hasonló. Az az irányzat, amit Norbi képvisel a zenében, nagyon megfogott, és az első közös együttműködésünk is nagy siker volt. Itt az ideje, hogy ezt megismételjük és komolyan felnyissuk a szemét a sok képmutatónak” – írta új remekműről Curtis, amelyet Kovács Norberttel, azaz SMiTHMUSiX-szal készített.
Ez még mind oké is lenne, ha nem lenne benne három olyan sor, amit akár üzenetként is értelmezhetünk. Sőt… Igazából értelmezzünk annak, mert valószínűleg az még akkor is, ha ezért most azt mondod kedves olvasó, hogy rosszindulatú vagyok. Vállalom… 🙂
Jöjjenek az említett sorok:
A félszemű király vezesse a vakokat, teltház a dili mégis engem marogat! Robban az ország nem csak a vakolat, habiszti barát, hogy szívd ki a f.szomat!
-szól a sikerdalban.
Na de kinek üzeni ezt az egykor drogos, ma már tiszta dzsungelkirály? Reméljük, hogy a 159 ezer eddigi megtekintő között ő is ott van és emiatt majd egy jó nagyot fog balhézni, amit aztán majd mi is megírhatunk.
MÉG TÖBB HÍR CURTISRŐL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: Velvet