Hirdetés 

Jó darabig csak sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben Király Viktor házasságával, a napokban azonban a pár fel is vállalta a nyilvánosság előtt, hogy hullámvölgybe kerültek – írta a Bors.

A pár egyik jóbarátja most megszólalt a lapnak és elmondta, hogy épp hol tartanak Viktorék a kapcsolatuk helyrehozásában.

Nincsenek könnyű helyzetben, de van még remény. Mindketten meg akarják menteni a házasságukat, harcolnak egymásért. Persze, aki volt már hasonló helyzetben tudja, hogy ilyenkor még dúlnak az indulatok, csatáznak az egók, de a kisfiuk miatt igyekeznek félretenni és megbeszélni ezeket a nézeteltéréseiket 

-mondta a lapnak a jóbarát, aki hozzátette: Kolent továbbra is nagy egyetértésben nevelik, annak ellenére is, hogy mindketten másként élik meg ezt a helyzetet. 

“A gyermekük a legfontosabb most számukra, Anita és Viktor is mindent megtesz, hogy Kolen semmit se érezzen ebből a feszültségből. Közben viszont nekik is fel kell dolgozniuk a történteket… Anita most a barátoktól és a családjától várja a támogatást, míg Viktor inkább a munkába menekül…” – mondta el a barát.

Viktor és Anita egymás felé tett apró jelekből a közösségi oldalukon valóban azt látni, hogy magpróbálnak nyitni egymás felé. Mi szorítunk, hogy sikerüljön nekik!

MÉG TÖBB HÍR KIRÁLY VIKTORRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Femina

EZ IS ÉRDEKES!

Az ismert youtuber Tóth Gabiról: “Amint a hatalom elkezd hinni bennük, ők is elkezdenek hinni a hatalomban.”

/p>