Hirdetés 

Galambos Lajcsit három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetsére ítélte jogerősen a bíróság közműlopás és vesztegetés miatt.

A zenész egészségi állapotára tekintettel halasztást kért a bevonulást és a büntetés letöltését illetően. Mint kiderült, Lajcsi gyógyíthatatlan betegségben szenved, így ennek az ügyészség helyt adott, mivel az állapotát kezelni jelenleg börtönkörülmények között nem lehet.

Csütörtökön robbant a hírbomba, mely szerint Lajcsi otthonához két szirénázó mentőautó érkezett és a zenészt kórházba is kellett szállítani. Mint kiderült, már otthonában lábadozik és a Blikknek el is mondta, mi a helyzet jelenleg az állapotát illetően.

” A hír igaz, kórházba szállítottak. Egy távoli rokon, egy sokat segítő családtag volt mellettem az otthonomban, amikor rosszul lettem. Olyan fulladásos roham tört rám, hogy tényleg pánikba estem. Ennek ellenére nem akartam, hogy mentőt hívjon hozzám, de ő is annyira megijedt, hogy nem hallgatott rám mondta a lapnak Lajcsi, aki elárulta, hogy miért kettő mentőautó sietett a segítségére.

Az első autóban nem volt olyan felszerelés, ami a teljeskörű kivizsgálásomhoz elengedhetetlenül szükség lett volna, így kértek még egy, már jobban felszerelt mentőt. Végül az szállított be a tatabányai kórházba.”


Lajcsi súlyos beteg (Fotó: RTL)

A sürgősségi osztályon hosszú órákat töltött aztán, rengeteg vizsgálatot elvégeztek rajta. Elmondta, hogy újabb gyógyszert írtak fel neki, amit napi rendszerességgel szednie kell majd, de ami még ennél is rosszabb: eltiltották a trombitálástól. Lajcsi azt mondja, hogy ez a legrosszabb, mert ha a zenétől fosztják meg, az olyan, mintha az életét vennék el. A Dáridó atyja arról is beszélt, mi okozhatta nála ezeket a rohamokat.

Úgy érzem magam, mint az a kutya, aki már a földön fekszik, de még belerúgnak. Sajnos, belém is olyanok rúgnak, akikről fel se mertem volna tételezni. Az, hogy közeli munkatársak, stábtagok elárulnak, már nekem is sok. Valótlanságokat terjesztenek rólam a sajtóban, amivel korábban nem foglalkoztam volna, de az ellenem folyó eljárásban hatalmas károkat okozhatnak. Minden erőmmel az igazam bebizonyításán vagyok, de nagyon nehéz úgy küzdenem, hogy onnan érkeznek elvtelen támadások, ahonnan nem is várnám – mondta Lajcsi a Blikknek szomorúan.

Nem szégyellem, magánnyomozót fogadtam, hogy megtudjam, ki szivárogtat rólam valótlan vagy félinformációkat. Amikor a nyomozás eredményeként megtudtam, hogy egy olyan stábtagom árult el, akivel évtizedek óta együtt dolgozom, lelkileg padlóra kerültem. Biztos vagyok benne, hogy ennek is köze van ahhoz, hogy kórházba kerültem.

mondta a sztárzenész.

Lajcsit közeli bizalmasa árulta el (Fotó: YouTube)
MÉG TÖBB HÍR GALAMBOS LAJCSIRÓL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: Máté Krisztián – dfp.hu

EZ IS ÉRDEKES!

Völgyi Zsuzsi kitálalt! Elmondta, hogy miért rejtegette eddig a 20 évvel fiatalabb szerelmét!

/p>