--°C

Kitálalt a feleség a Fekete Vonat hajléktalan sztárjáról! „A legundorítóbb húzásod viszont az volt, mikor elloptad a tévét a lakásból”

Beat, a Fekete Vonat egykor sokkal szebb napokat látott rappere a napokban magából kikelve ordított nem kímélve sem volt zenésztársait, sem a feleségét.

Beat nemrég olyan videós bejelentkezést rittyentett, hogy csak néztünk ki a fejünkből. A Fekete Vonat visszatérése a Papp László Budapest Sportarénában hangos volt a vitáktól. Pénz a fasorban sem volt, csak előlegekről lehetett hallani, Beatről kiderült, hogy munkásszállón lakik, Fatima kórházba került, L.L. Junior pedig Dominikán dolgozott egy bulihajón. Miközben Fatima és L.L. Junior lezártnak tekinti a történetet és élik tovább az életüket, egymás után derültek ki a különböző információk Beatről, akinek először a két -egyenkét félmilliót érő- kabátját lopták el a munkássszállóról, majd a szomszéd pakolta ki a szennyest, aki szerint a rapper a koncert bevételének reményében elhagyta a családját, ahol egyénként is leginkább csak akkor jelentkezett be, amikor pénz kellett neki.

Na most Beat az élő videójában olyan nyíltan teregette ki feleségének ügyeit, hogy mi égtünk az asszonyka helyett. L.L. Juniort megfenyegette, Fatimáról pedig elárulta, hogy „kamu füvet” árult neki drága pénzért. Mindeközben központi téma a videóban, hogy a koncert után kapott 800 ezer forintnyi szerzői jogdíját is lenyúlta az asszony. Lett ebből fenyegetés, meg miegymás… Érdemes a videót végignézni.

A zenész felesége most megelégelte a vádakat és kitálalt a rapperrel kapcsolatban a sötét valóságról – szúrta ki a Bors.

„Elhagytad a családodat, miután kiderült, hogy a Fekete Vonat mennyi pénzt hoz számodra. Itt hagytál minket több százezer forintos rezsielmaradással… és elmentél játszani a gazdag sztárt. A majd 4 millió forintos előlegedből nekem és a gyermekeinknek összesen 150 ezer forintot adtál!A legundorítóbb húzásod viszont az volt, mikor elloptad a tévét a lakásból. És eladtad. És én ezért azt mondtam neked, hogy nem adom vissza a kabátodat, addig, amíg nem hozod vissza a tévét az unokáknak. (Mert nem velem b…tál ki, hanem a saját unokánkkal, mert a kislány, tudtad, hogy azt nézegeti a járókából, sír, ha nem megy a mese és nem nézheti.) Erre bementél a Víg utcába és feljelentést tettél, hogy elloptam a kabátot!”

-írta az asszony, majd így folytatta:

„És képes voltál rendőrökkel ide jönni a lakásba, hogy vagy visszaadom, vagy állítsanak elő lopásért. A sajátjaidra rendőrt hozol, és képes vagy elvitetni! Pfúj! Visszaadtam a kabátot, persze a tévé sehol, mivel eladtad, elkábítóztad, elgépezted” 

MÉG TÖBB HÍR BEATRŐL IDE KATTINTVA!

kiemelt kép: TV2

EZ IS ÉRDEKES!

Lakatos Márk beszólt Nacsa Olivérnek: „Pottyondy Edina a nagyfarkú pali, te meg igazából a gádzsi vagy?” – videó