Életének 74. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Vágó István televíziós műsorvezető, kvízmester és politikus – közölte szombaton a délelőtti órákban a DK.
Az ATV összegyűjtötte azokat a posztokat, amelyekkel az ország politikusai és televíziós szakemberei megemlékeztek Vágó Istvánról.


Nehezen fogom fel a hírt! Drága Vágó István szerettem veled bármikor találkozni, beszélgetni, közösen műsorban lenni. A nagy tévések csarnokában te igen előkelő helyen vagy!!! Mindig is hivatkozási alap voltál és az is maradsz. Szeretettel gondolok rád, ég veled!
Hirdetés – írta Till Attila a közösségi oldalán.
,,Vágó. A kvízmester. Sokszor mondják másokra is. De ő volt az első és voltaképpen az egyetlen igazi. A szakmánk, a hazai televíziózás egyik megformálója. Valamiképpen mindig ragaszkodott a tudáshoz, a tudományhoz, a tényekhez. Az utolsó évtizedben harcosan politizált, megosztotta ez nyilván rajongóit – vitatkozott, érvelt, de nem akart hivatásos (megélhetési) politikus lenni. Elkötelezetten függetlennek maradni – ezt írta egy műsorunkra reagáló üzenetében évekkel ezelőtt. Remek televíziós, nagyműveltségű kolléga, akit gyászolok” – írta Facebook-oldalán Rónai Egon.
Vadai Ágnes így írt a közösségi oldalán: ,,Váratlanul elhunyt Vágó István barátunk és társunk. A sikeres televíziós, az ország egykori legnépszerűbb vetélkedőjének vezetője, a Szkeptikus Társaság alapítója, a Demokratikus Koalíció elnökségében sok-sok éven át dolgozó társunk örökre itt hagyott minket. A tényekért, a tudományért, a rációért és a szabad, európai Magyarországért folytatott küzdelmét mostantól nélküle kell folytatnunk”.
kiemelt kép: Story magazin