A Star magazinnak adott interjút a legendás zenész. Demjén Ferenc úgy tervezi, hogy nem megy nyugdíjba, amíg csak lehet, színpadon lesz, hiszen ez biztosítja az éltető energiát számára.

Beszélt arról is, hogy mostanában sok veszteség érte, ami nagyon megviselte.
“Életem végéig színpadon szeretnék állni, nem tervezek nyugdíjba vonulni, és egyelőre nem érzek semmiféle fizikai, szervi vagy lelki okot arra, hogy ne koncertezzek. Jól vagyok, és amíg ez így is marad, és a közönség szereti, amit csinálok, addig engem megtalálnak a színpadon! ”
-jelentette ki Demjén, akinek sok barátja elhunyt a pandémia alatt is.

“Nagyon fáj, hogy sokan, akik közel álltak a szívemhez, elhunytak a Covid miatt. Ez számomra feldolgozhatatlan. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó egészségnek örvendek. Éppen ezért úgy tervezem, hogy amíg lehet, játszani fogok.”
-mondta, majd nemrég elhunyt barátjáról, Török Ádámról is megszólalt.
Ádám elvesztése teljesen megrendített.
“Annak idején a Dogs együttesben ismertem meg, valamikor a hatvanas években. Mikor a bátyámmal kiléptünk az említett zenekarból, ő váltott az énekesi pozícióban. (…) A zenéiben benne hagyott egy darabot a lelkéből. Állandóan összejártunk, majdhogynem családi volt a viszony közöttünk. Borzasztó nagy a nyomás, amikor a generációnk egy meghatározó figurája eltávozik. Ami mégis boldogsággal tölt el, hogy Ádi a legszebb halált kapta a sorstól.”
– mondta megtörten az ikonikus énekes.
Hirdetés

kiemelt kép: Hirling Bálint / Origo