Zalatnay Sarolta lovasbalesetet szenvedett. Az énekesnő vonzalma a lovak iránt nem újkeletű dolog, saját lovát manócskát például a vágóhídról mentette meg és azóta is elválaszthatatlan barátok – számolt be a Bors.
Zalatnay Sarolta 16 éve elválaszthatatlan a lovától, Manócskától. A lovat a vágóhídról mentette meg és soha nem volt még olyan, hogy nyugtalan lett volna, vagy bárkit ledobott volna a hátáról. Manó most azonban eléggé kedvetlen volt, amikor Sarolta úgy döntött, hogy sétálni viszi a karám körül.

“Manócska sosem szerette a szőrnyírást, így most, amikor levágtuk a téli szőrzetét, szintén nem volt túl boldog. Amikor végeztünk, úgy gondoltam, hogy jót tesz neki, ha megyünk pár lassú, öreges kört. Ezért felültem a hátára. Léptünk is párat, de az öreglány egy ponton megrázta magát, én pedig lecsúsztam róla, egyenesen egy bálára.”
– mondta el a történetet a Bors Napilapnak az énekesnő.
“Már amikor feltápászkodtam, éreztem, hogy valami nem stimmel. Eleve derékfájós vagyok, így nyilván nem tett jót ez az esés. Pár óra után már tudtam, hogy ezt nem úszom meg egy kis pihenéssel, így végül elmentem orvoshoz, ahol kaptam valamilyen speckó gyógyszert és elkezdtünk egy injekció kúrát is, mivel egyetlen fellépésemet sem szeretném lemondani a saját butaságom miatt.”
-mesélte az énekesnő, aki minden koncertjét végigcsinálta a fájdalmai ellenére is.

kiemelt kép: TV2