Hirdetés 

Krausz Gábor és Tóth Gabi nemrég úgy döntöttek, hogy vidéken kezdenek új életet és lányukkal, Hannarózával Szentendrére költöztek. A neves séf elmondta, hogy szeretnének egy éttermet nyitni a környéken, valamint az örökbefogadást is fontolgatják. Erről a HOT! magazin írt, amelyet a Blikk szemlézett.

„Óvodás lett a kislányunk, még a beszoktatás tart. Ez most Gabinak nehezebb, megélni, ahogy Hanni leválik róla. A bölcsődét kihagytuk a Covid miatt, szívem szerint óvodába se vinném, de az kötelező, és a lányunknak szüksége is van a gyerektársaságra. Mindketten túlféltjük nemcsak a betegségektől, de nagyon más a világ manapság, mint amilyen a mi gyerekkorunkban volt. Ez nekünk most egy tanulási folyamat, hogy fokozatosan elengedjük” 

-mondta Krausz Gábor, aki azt is elárulta, hogy egy éttermet nyitna Szentendrén.


Tóth Gabiék az örökbefogadásról is beszélgette már (Fotó: Instagram)

„Itt szeretnék nyitni egy éttermet, ezt kezdem előkészíteni, ez egy folyamat, jövő tavaszra reális, hogy megvalósul. Egy családi vendéglőre vágyom, házias ételekkel, ahol én a konyhában vagyok, Gabi pedig a vendégtérben. Jó ebben, szeret beszélgetni az emberekkel, jó a humora és tud énekelni. Egy olyan közösségi teret szeretnék létrehozni, ahol a családok jól érzik magukat, és akár generációkon keresztül viheti majd tovább a családunk, ennek az alapjait szeretném lefektetni” 

-tette hozzá a sztárséf, aki azt is elmondta, hogy Gabival elgondolkodtak a második gyermeken is és az örökbefogadás is szóba került.

„Sokat beszélgetünk erről, sokat gondolkozunk ezen. A korkülönbség is most épp jó lenne, de nem tudjuk, melyik kezünkbe harapjunk. Az első három év nehéz az anyukának, ezen éppen csak túl vagyunk. Jó, ha van testvére, Gabi is számíthat Verára. Nekem viszont nem lett annyira szoros kapcsolatom a húgommal. A B opció lehet az örökbefogadás, van néhány közvetlen ismerősünk, akiknek sikerült, és csodálatos! Márciusban töltöttem be a 41-et, meg kell vizsgálni, milyen lehetőségünk van. De azt se vetettük el, hogy legyen még egy saját gyerekünk. Hanni is akkor jött, amikor akart, ha szeretne jönni még hozzánk egy gyermek, jönni fog, nem teszünk semmit ellene”

-mondta a séf a magazinnak.

kiemelt kép: Instagram

/p>