A népszerű sport- és üzletember, a már kettős állampolgár Shane Tusup gyengéi a szőke hajú hölgyek. Nem is eggyel kávézott a napokban, amelyről Ripost olvasóriportere számolt be.
Ámbár Tusup nemrég tudatta a nyilvánossággal egy nyílt levélben, hogy már fél éve boldog párkapcsolatban él, most mégis leleplező fotók láttak napvilágot. A Ripost olvasóriportere ugyanis lencsevégre kapta az egyik plázában az edzőt, aki nem kevesebb, mint négy szőkeséggel múlatta az időt. Az olvasóriporter úgy látta, hogy üzleti ügyből kifolyólag találkozhattak, de ki tudja…
“Üzleti ügyben lehettek ott, ugyanis laptop volt előttük, és egy másik hölggyel beszélgettek. A testbeszédükből, lopott pillantásokból egyértelmű volt, hogy izzik a levegő köztük a mellette ülő hölggyel. Egy ponton aztán még több szőkeség érkezett a társaságukhoz, Shane pedig láthatóan élvezte, hogy hölgykoszorú vette körül.”
− mondta a fotókkal kapcsolatban az olvasóriporter.
A FOTÓKAT IDE KATTINTVA LEHET MEGNÉZNI!

A Shane mellett ülő hölgy személyében a lap felismerte Nagy Zoé Viktória fitneszmodellt. Tavaly ősszel már posztoltak egy közös képet, amelyről akkor kiderült, hogy Shane a fitnesz-világbajnokságra készíti fel a lányt. Persze nem az első alkalom lenne, ha egy edző-versenyző kapcsolatból szerelem szövődött volna. Mindenesetre az üzletember egyelőre nem fedte fel a titkot szerelmével kapcsolatban.
kiemelt kép: Instagram