Opitz Barbi és családja között azóta van kibékíthetetlennek tűnő konfliktus, amióta az énekesnő újra felvette kapcsolatot Alberttel, akit a családja azzal vádolt, hogy decemberben érzelmileg és fizikailag bántalmazta őt. Az édesapa, Opitz Tamás most a Blikknek öntötte ki fájdalmát.
Május közepén Barbi és Albert bejelentették, hogy újra együtt vannak, ami Barbi családjában és barátai körében, de különösen édesapjánál, Tamásnál csapta ki a biztosítékot. Az apa egy TikTok videóban nyilvánosan fejezte ki nemtetszését Albert iránt, a pár pedig azzal vágott vissza, hogy Barbi évek óta lelki bántalmazásnak van kitéve az apja részéről.

Néhány nap hallgatás után Tamás közzétett egy videót, amelyben felajánlotta, hogy akár ha kell és meg tudjákl beszélni a félreértéseket, emellett Albert ígéretet tesz arra, hogy nem bántja többé Barbit, akkor a fiaként kezeli Albertet, hogy ezzel véget vessen a lányával való konfliktusnak. A lapnak Tamás azonban most arról számolt be, hogy a fiatalok egyelőre nem reagáltak.
Békejobbot nyújtottam, de úgy látom, hogy kár volt. Azóta is várom a telefonhívásukat, de még egy üzenetet sem kaptam, és a telefont sem veszik fel. Pedig én szerettem volna rendezni a viszonyunkat, őt és Albertet is szívesen láttam volna az otthonomban, hogy végre személyesen is be tudjak neki mutatkozni és mindent meg tudjunk beszélni. Már három hónapja nem beszéltem Barbival, és ez borzalmasan megvisel.
-mondta elkeseredetten a Blikknek az édesapa, aki úgy érzi, hogy Barbi a szerelme hatása alatt áll, és ezért nem látja most a valóságot.

“Nem ítélek el senkit, de Barbi kijelentései nagyon szíven ütöttek, túlzásnak érzem, amiket rólam írt. Én sem őt, sem a nővérét soha nem terrorizáltam, sőt mindent megadtam nekik, értük dolgoztam, és úgy tűnik, ez a hála. A testvére is felháborodott, amikor ezeket állították rólam. Tudom, hogy Barbi ezt Albert miatt írta ki, mert ő kezeli a telefonját és manipulálja. Remélem, hogy egyszer elmúlik a lányomnál a rózsaszín köd, és akkor látni fogja az igazságot. Ezt a pillanatot várom.”
-mondta Tamás, aki nemrég Budapesten járt, hogy lányával találkozzon, ám ez nem sikerült.
Én nem kérek sokat, csak beszélni szeretnék vele, és hogy ne szakadjon meg közöttünk a kapcsolat. Elég nagylány ahhoz, hogy eldöntse, mit akar, és vállalja az ezzel járó következményeket. Nem akarok már ellenkezni, mert szeretem őt annyira, hogy minden sérelmet elengedjek. Ahogy eddig, úgy továbbra is szeretném segíteni, támogatni és az élete részese lenni.
-tette hozzá.
Hirdetés

kiemelt kép: RTL