Kulcsár Edina, az egykori hazai szépségkirálynő, akit 2014-ben a világ második, egyben Európa legyszebb nőjének választottak, már nem akar megfelelni senkinek. A minap egy terjedelmes posztban fejtette ki közösségi oldalán a véleményét arról, hogy már teljesen el tudta engedni a -talán a szépségkirálynői mívoltjából is fakadó – megfelelési kényszert.
A rosszindulatú megjegyzések kikészítették: Kórházba került Kulcsár Edina!
Kulcsár Edina úgy döntött, hogy már nem foglalkozik a negatív kritikákkal és úgy éli az életét, ahogyan neki tetszik. Boldog házasságban él G.w.M-mel, nemrég megszületett harmadik gyermeke, Amara és neki a boldogsághoz ennél több nem kell. A családját és gyermekeit minden jóvan elhalmozó édesanya leírta, hogy mindenki dobja el a megfelelési kényszert és inkább éljen úgy, ahogyan az neki és a családjának a legjobb.
“Merj kitűnni a tömegből!☺️ Számomra ezt az üzenetet hordozza a babakocsink.
Mindig is szerettem azokat az embereket, akik megjelenésükkel ki tudták nyílvánitani az egyéniségüket. Volt idő, hogy csak csendben rajongtam értük, miközben valahol én magam is szívesen viseltem volna nem szokványos dolgokat, csak féltem, hogy megszólnak miatta. Ilyenkor még erősen dolgozott bennem a megfelelési kényszer, de mára ezt már magam mögött hagytam, ami a babakocsinkon szerintem teljes mértékben megmutatkozik!😊”
-írta a fotójához, amelyen a nemrég sokat emlegetett arany színű babakocsiban sétál kislányával.
A FOTÓT IDE KATTINTVA LEHET MEGNÉZNI!
kiemelt kép: TV2
Hoppá! Több, mint 100 millió forintot keresett tavaly Kulcsár Edina