--°C

Sulyok Tamás: „A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés”

A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében – írta az MTI. Az államfő felidézte: „nem terveztem ezzel a szolgálattal, nem készültem erre a feladatra”, de ha a sors váratlan helyzetek elé állít és szolgálatra hív, az elől nem […]

A Dal 2024 döntős mezőnyének fele már megvan, a zsűri mellett a nézők is döntöttek! – VIDEÓ

Megvan az első öt döntős A Dal című műsorban. A zsűri négy, a közönség pedig egy dalt juttatott tovább a fináléba. A versenyzők ezúttal átdolgozva adták elő produkcióikat. A műsor jövő héten a második elődöntővel folytatódik, ahonnan újabb öt produkció jut a március 23-i döntőbe. A tét minden eddiginél nagyobb. A győztes dal előadója lemezkészítési […]

Gáspár Győző és családja elhagyta Salgótarjánt, ebben a luxusvillában kezdenek új életet! – FOTÓ

A Győzike Show-t egy ország nézte, az egyik legnézettebb hazai reality műsorban vált nemcsak Győzike és családja, hanem az ikonikus Győzike-villa is híressé. Videón a kínos lebukás: Gáspár Győző szexi modellel randizott! Bea asszony megérezte… A Romantic frontembere most nagy bejelentéssel állt a nyilvánosság elé. Élete következő 50 évét Salgótarjántól távol, egy új luxusvillában éli […]