--°C

Ováció tört ki a stúdióban, megvan a Megasztár győztese!

A idei Megasztár minden eddiginél látványosabb show-t hozott, új mentorokkal, erős versenyző mezőnnyel. A tehetségkutató már a válogatóktól kezdve nagy figyelmet kapott, hiszen több megható történet és kiemelkedő hang hívta fel magára a közönség figyelmét. A műsor során négy versenyző jutott be a szombati fináléba: Ádám Attila, PYFU, Lengyel Johanna és Kedl Olívia. A döntő […]

X-Faktor dráma: Varga Imi könnyekben tört ki az elődöntőben – édesapjához szólt élő adásban!

Az X-Faktor előző adása után egy hajszálon múlt Varga Imi sorsa: Majka mentoráltja veszélyesen közel került a kieséshez, ezért kétségbeesetten fordult rajongóihoz. A támogatók végül összefogtak, és a szavazataikkal visszahozták őt a verseny élvonalába. Az elődöntőben Imi meghatódva mondott köszönetet mindenkinek, majd olyan személyes vallomással állt elő, amely az egész stúdiót elcsendesítette. A 31 éves […]

PYFU lett a Megasztár bronzérmese!

Drámai pillanatokat élt meg a közönség, a versenyzők és a mentorok a Megasztár döntőjében. Miután Kedl Olívia a negyedik helyezettként kiesett a versenyből, a második körös szavazás után eldőlt, hogy a Megasztár bronzérmese PYFU lett. A fiatal rapper vidáman búcsúzott a műsortól, a zsűri tagjai ls a közönség pedig állva tapsolták meg a tehetségkutató bronzérmesét. […]

Dráma a Megasztárban! Egy versenyző kiesett a győzelem kapujában…

A szombat esti fináléval elérkezett a Megasztár 8. évadának legizgalmasabb pillanata: kiderült, ki marad versenyben az év hangja címért. A legjobb négy között továbbra is ott volt Ádám Attila, PYFU, Lengyel Johanna és Kedl Olívia, akik mindent beleadtak az utolsó nagy összecsapás előtt. A mentorok közül már csak ketten izgulhattak saját versenyzőikért: Marics Peti és […]

Lehullt a lepel: A Megasztár döntőse egykorú édesapja TikTok-sztár párjával

A hazai sztárvilág egy újabb váratlan fordulattól hangos: fény derült rá, hogy a népszerű coach, Lengyel Sándor nemcsak a Megasztár döntősének, Lengyel Johannának az édesapja, hanem a TikTok egyik legismertebb vidéki tartalomgyártójának, Molnár Milénának is a párja. A közösségi médiában Eta nevű tyúkjával és vidéki mindennapjaival ismertté vált influenszer és a vállalkozó között 27 év […]

Erre vártak a rajongók! Rúzsa Magdi végre megmutatta, amit eddig még soha… – FOTÓ

Rúzsa Magdi különleges ajándékkal ünnepelte 40. születésnapját: egy rég elfeledett gyerekkori fényképet osztott meg követőivel. A fotón mosolygó kisgyermekként látható, jóval azelőtt, hogy a Megasztár sikerével berobbant volna a hazai zenei életbe. A nosztalgikus poszt sokakat megérintett, hiszen az énekesnő mára háromgyermekes édesanya lett. Hármas ikrei, Lujza, Keve és Zalán épp ebben az évben kezdték […]

Szavazzon! Kit szeretne mindenképp a Sztárban Sztár All Stars döntőjében látni?

Vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars műsorában már csak négy versenyző bújik mások bőrébe. Az adás végére pedig eldől, hogy ki lesz az a három, akik esélyt kapnak arra, hogy az év legsokoldalúbb énekese címet nyerjék el a műsorsorozat fináléjában. Szavazásunkban arra vagyunk kíváncsiak, hogy ki az ön kedvence, akit mindenképp a döntőben szeretne […]

Visszahívták ezt az élelmiszert az Aldiból! Életveszélyes baktériummal fertőzött a hal

Súlyos élelmiszerbiztonsági riasztást adott ki az Aldi Magyarország: egyik kedvelt haltermékükben veszélyes baktériumot azonosítottak, ezért a bolthálózat haladéktalanul megkezdte a termékek visszahívását – írta az Index.  A füstölt pisztrángfilében kimutatott Listeria monocytogenes különösen a várandós nőkre, idősekre és a legyengült immunrendszerrel élőkre jelent komoly fenyegetést, egyes esetekben akár végzetes kimenetellel is járhat. A lánc az […]

Nézőpont Intézet: Ha most lennének a választások, a Fidesz nyerné meg

Ha most vasárnap járulnának urnákhoz a magyarok, a Fidesz nyerné a választásokat: a Nézőpont Intézet friss, novemberi felmérése szerint a kormánypárt 47, a Tisza Párt pedig 40 százalékos eredményt érne el. A kutatás részleteit az intézet a Facebookon tette közzé. A beszámoló szerint augusztus végétől kezdve több, a mindennapokra ható bejelentés érkezett a kormánytól. Elindult […]