Hatalmas korkülönbség, nagy szerelem: eljegyezte párját a népszerű magyar sztár – videó

Új fejezet kezdődik Horváth András, vagyis Handrás életében: az autós tartalomgyártó megkérte 28 évvel fiatalabb szerelme, Ragoncsa Orsolya kezét. A lánykérésre nem akárhol, hanem Cannes-ban került sor, Orsolya pedig igent mondott. Handrás nevét elsősorban autós és technológiai videóiból ismerhetik a követők, YouTube-csatornáját több mint 230 ezren követik. Magánéletéről korábban visszafogottabban beszélt, Orsolyával való kapcsolatát azonban […]
Kiborultak a nézők Varga Irén miatt: sokak szerint a Megasztár zsűrije már nem vicces, hanem megalázó

Komoly felháborodást váltott ki Varga Irén szereplése a Megasztárban. A közösségi médiában sokan azt kifogásolják, hogy a műsor és a zsűri nem egyszerűen szórakozik a különc jelentkezővel, hanem szerintük olyan helyzetbe hozza, amely már inkább kellemetlen, mint vicces. A vita különösen azután erősödött fel, hogy Irén két igennel továbbjutott a következő körbe. Varga Irén, azaz […]
Hoppá! Egy ágyban, összebújva találták Puskás Petit és Árpa Attilát Kolumbiában

Meglepő fotó került elő Kolumbiából: Puskás Peti és Árpa Attila egy ágyban, egymáshoz bújva pózoltak a kamerának. A két tévés jelenleg a Celeb vagyok, ments ki innen! forgatásán vesz részt, a mókás felvételt pedig maga Puskás osztotta meg a követőivel. Puskás Peti különös képpel jelentkezett a közösségi oldalán. A fotón egy ágyban fekszik Árpa Attilával, […]
Megdöbbentő helyzetben Charlie egykori vokalistája: segélyből él, végrehajtás is fenyegeti

Nehéz helyzetbe került Czerovszky Henriett, akit a ’90-es években többek között Charlie, Koncz Zsuzsa, a Tátrai Band, Sziámi és a Rapülők oldalán is hallhatott a közönség. Az 54 éves énekesnő egészségi problémák miatt már nem tud fellépni, fizikai munkát sem tud vállalni, jelenleg pedig mindössze havi 23 ezer forintos támogatásból él. Czerovszky Henriett hosszú éveken […]
Magyar Péter újra Mészáros Lőrincet vette célba

Mészáros Lőrinc a Mészáros Csoport családi napján beszélt a választások utáni helyzetről, a magyar nagytőkéről és arról, hogy cégei továbbra is együttműködésre törekednek az állammal. Nem sokkal később Magyar Péter is reagált: a miniszterelnök gúnyos Facebook-posztban üzent az üzletembernek, és azt írta, szerinte hamarosan „jó ügyvédre” lehet szüksége. A Mészáros Csoport idén második alkalommal rendezte […]