Az új szerelem mellett új célok is születtek Mazsi lelkében. A TV2 grandiózus táncos műsorában például már úgy konferálták fel őt, mint üzletasszonyt, ami előrevetíti azt, hogy mit tervez Mazsi a jövőben.
A saját lábára fog állni, a kreativitásával és a kitartásával azt szeretné elérni, hogy senkitől se kelljen függenie, hogy egyedül is kényelmesen eltarthassa magát és a Berki Krisztiántól született kislányát, és kilépve a volt kapcsolata árnyékából, megismerjék az igazi Mazsit az emberek. Mazsit, azaz Katona Renátát.
– Olyan szintre jutott az életem, hogy most változtatnom kell. Nem csak a magánéletben, hanem munka szempontjából is. Komoly céljaim vannak. Szeretnék letenni valamit az asztalra. Valami olyat, hogy utána az emberek azt mondhassák: igen, ő a Katona Renáta néven született lány, aki letett valamit az asztalra!
Többé nem éli életét a nyilvánosság előtt
– Akit igazán szeretünk, azt próbáljuk megóvni. Volt egy rossz példa előttem, volt részem megélni ennek a teljesen másik oldalát. Ami nem mondom, hogy rossz volt, viszont egy nagyon jó tapasztalás – mondta Mazsi, aki hozzátette, hogy eltökélt szándéka a privát élete és a közszereplése között egy magas falat húzni, amit senki sem léphet át. Az özvegy azt is hozzátette, hogy meglepő számára, hogy amikor a nyilvánosság előtt élte az életét, az nem érdekelte ennyire az embereket, most viszont, hogy nem hajlandó elmondani és megmutatni, hogy kit szeret, elképesztő hajtóvadászat folyik utána…
Újságírók és civilek követik, hogy lefotózhassák a titokzatos férfit.
Amikor a Bors azt kérdezte Mazsitól, hogy ehhez a tervhez szükséges-e az, hogy megváltoztassa a nevét, letegye örökre a ”Berki hagyatékot”, meglepő választ adott:
Megtartom a Berki nevet. Berki Renáta Mazsiként ismertek meg és a kislányommal közösen ezt a családnevet viseljük.

kiemelt kép: Teleport
EZ IS ÉRDEKES!
A rajongók megőrülnek a látványtól: bombázóként tért vissza Tóth Gabi!



