Bangó Margitnál már kétszer diagnosztizálták a halálos kórt, azonban a Kossuth-díjas művésznő egy percig sem adta fel.
A legutóbbi kontrollvizsgálatán pedig közölték az örömhírt: meggyógyult!
„Másodszor birkóztam meg a rákkal, de vége. Természetesen továbbra is lesznek kontrollvizsgálatok, amiket szigorúan be fogok tartani, de a rák eltűnt” – mesélte a művésznő a Mokkában.
Bangó Margitot háromszor is megműtötték,miután tavaly kiderült, hogy ismét kiújult a rákja. A harmadik műtéte után, szeptemberben így nyilatkozott az énekesnő:
„Aki beteg, legyen hite! Isten az orvosok orvosa. Hogyha azt mondja egy doktor, vagy kettő, hogy nem tud meggyógyulni, az nem igaz. Az élő bizonyíték erre én vagyok. Másodszor győztem le a rákot, itt vagyok, teszem a dolgomat. Fellépek, járok vidékre is, ugyanolyan elánnal énekelek, mint mindig. Ebből nem tudok engedni”
– idézte az énekesnőt a Ripost.

MÉG TÖBB HÍR BANGÓ MARGITRÓL IDE KATTINTVA!
kiemelt kép: MTI
EZ IS ÉRDEKES!
Hatalmas bulit csapott a nagybeteg Galambos Lajcsi! Közel 300 embert mulattatott órákon át



