Hirdetés 

Jolly maga mögött hagyja a latin macsó szerepét!

Az ismert mulatós sztár Jolly mostanában elsősorban viharos válásával szerepelt a bulvárlapok címoldalán, azonban a minap történt valami, amiről ismét érdemes szót ejteni a No roxa áj című sláger előadójáról. Jolly nem is olyan rég még több fórumon és hivatalos közösségi oldalán is nyilatkozott arról, hogy a reggaeton, latin zenei világ az, amiben igazán otthon érzi magát, sőt egy alkalommal a Bors napilap hasábjain az a nyilatkozat is olvasható volt tőle, miszerint ha nem Magyarországra születik, ő bizony világsztár is lehetne a latin dalokkal, amelyekkel igazán önazonos tud lenni. A rajongói vélemények megosztottak voltak, az elvakultabbak hűen kitartottak kedvencük mellett, de nagyon sokan követelték vissza a mulatós Jollyt. Tegnap megtört a jég! Jolly a Bors napilapban arról beszélt, amiről eddig másként vélekedett. –

– Egy mulatós sláger akár 20-30 évig is fent tud maradni, persze tudom, hogy most nagyon divatos a hip-hop, trap vonal, de ezek általában egy-két év után eltűnnek. Én is próbálkoztam nem olyan régen egy kicsit latinosabb vonallal, reggaetonnal, de nem voltam benne hiteles, mert az én hangon, stílusom a mulatósra van berendezkedve. Ez persze nem baj, hisz imádom a mulatós zenét, csak az a probléma, hogy a rádiók nem szívesen játszák ezeket a dalokat. Pedig ha valamire szükségük van az embereknek, az a mulatás, főleg ebben a nehéz helyzetben. – mondta a Borsnak a sztár.


Jolly továbbra is mulatóst énekel (Fotó: RAS archív)

A rajongók örülhetnek, mert ha a rádiók sztárja nem is lesz Jolly, a mulatós dalokban továbbra sem lesz hiány.


Hirdetés 

%d bloggers like this: