Hirdetés 

A “Sztárban Sztár leszek” műsorai után sem adta fel álmait a magyar énekes!

A TV2 showműsorában, a “Sztárban Sztár leszek!” első évadában ismerhették meg a nézők Nagy Benettet (31), aki számos nehéz karaktert formált meg a műsorban nagy sikerrel, többek között Verka Serduchkát a Dancing lasha tumbai című Eurovíziós dalával, de hallhattuk tőle az Enigma című slágert is az ikonikus díva, Amanda Lear karakterét megformálva.

A műsor ugyan nem hozta meg Benettnek a várt népszerűséget, ám úgy érzi, mégis rengeteg pozitív tapasztalattal lett gazdagabb ezzel a kalanddal. – Fantasztikus volt belülről látni, hogyan készül egy ilyen volumenű szuperprodukció, mennyi előkészület, mennyi munka van benne és mekkora stáb dolgozik rajta. Rengeteg segítséget kaptam és sokat tanultam az énektanáromtól, a koreográfustól és nagyon hálás vagyok a lehetőségért a csatornának és a műsornak. – mondta az énekes, aki azóta újabb fejezetet kezdett a szakmai életében.

– Számtalan világsztár után most jön talán a legnehezebb feladat, hiszen mostantól a saját bőrömbe kell bújom, mostantól az a célom, hogy a nagyközönség Nagy Benettet ismerje meg. – folytatta az énekes, akinek első saját dala hamarosan egy válogatáslemezen debütál. – Elkészült az első dalom, amely abszolút rólam szól, az eddig megtett utam története. A “Benned a láng” egy srácról szól, aki -mint a mesebeli szegény fiú – elindul és meghódítja a világot. Abszolút motivációs dal, amelynek egyértelmű üzenete az, hogy soha ne adjuk fel az álmainkat, mert ha van bennünk elég erő és hit, kitartás, szorgalom és persze alázat, akkor mindent el tudunk érni, amit szeretnénk. A dal szerzői az OliverFromEarth tagjai, Barabás Dávid és Patocska Olivér, akik a “Mintaapák’ című sorozat főcímdalának szerzői és előadói is egyben. Az ő kiadói kapcsolataikon keresztül kaptam lehetőséget, hogy ez a dal megjelenjen a “Nagy Házibuli Lemez” negyedik albumán. Ez azért is különösen nagy lehetőség, mert az eddigi három album aranylemez lett, így egy sikeralbum – sorozaton szerepelhetek, másrészről pedig olyan nagynevű előadókkal kerülhetek egy lemezre, mint például Suzy, Tilinger Attila, Szabyest és X Faktor legsikeresebb zenekara, a Tha Shudras. – mondta lelkesen Benett, aki videoklipre is készül az új slágerével.


Mások karakterének megszemélyesítése után a sajátját igyekszik felépíteni Nagy Benett (Fotó: Csányi István)

-A Házibuli Attilával című műsorban az új dalom október 11-én debütált, ezután rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, de tudom, még sokat kell csiszolnom magamon. Úgy tervezem, hogy az idén egy videoklip is készül ebből a dalból, emellett természetesen bízom benne, hogy  újabb dalok is várhatóak a jövő év elejére. Bárhogy is lesz és bármi is történjen a jövőben, egy biztos, semmiképp sem adom fel az álmaimat!


Hirdetés 

%d bloggers like this: