Hirdetés 

5 dolog, ami miatt a novemberi születésűek különlegesebbek a többieknél

Érdekes, de senki sem tudja megmagyarázni, hogy a november miért olyan más, mint az év többi hónapja…

Ebben a hónapban minden kissé fakóbb lesz, búcsút veszünk a jó időtől és megemlékezünk azokról, akik már nincsenek köztünk. Ennek a hónapnak különleges energiái vannak, amely a hónap szülötteire is igazak. Éppen ezért összegyűjtöttünk néhány olyan tulajdonságot, ami kifejezetten rájuk jellemző.

1. A legjobb barátok:

 A novemberi születésűek mély és hosszú barátságokat képesek kiépíteni. Őszinték, segítőkészek és mindig lehet rájuk számítani, így akik kiérdemlik a bizalmukat, azokat örökre a szívükbe zárják.

2. Ellenállóbbak: 

Furcsa, de az őszi hónapokban betegednek meg a legtöbben, ugyanakkor a novemberi születésűeken még ez sem fog ki. Erős szervezetüknek köszönhetően ritkán vagy egyáltalán nem szoktak betegek lenni. Sőt, mi több sokkal kevesebben lesznek tüdőrákosak és szívbetegeket, mint mások.

3. Mindenki meg akarja ismerni őket:

 Valami olyan erős energia veszi őket körül, ami miatt úgy vonzzák az embereket, mint a mágnes. Misztikus, már-már földöntúli kisugárzásuk van. Nehéz őket kiismerni, de pont ettől lesznek olyan vonzóak mások szemében.

4. Két erős csillagjegy hónapja: 

A november a Skorpió és a Nyilas hónapja. A Skorpiók szenvedélyesek, kitartóak, hűségesek és sikeresek, míg a Nyilasok humorosak, végletesek és mindent ezer fokon égve élnek meg.

5. Nem ismerik a depresszió fogalmát: 

Legalábbis nem hagyják, hogy a szomorúság vagy a kudarc rátelepedjen az életükre. Bár alapvetően az „elmúlás” hónapjában születtek, náluk életrevalóbb embereket keresve sem találni. Mindig képesek optimisták maradni és meglátni a szépséget a világban.

forrás: Joy.hu

indexkép: OTP Travel


Hirdetés 

%d bloggers like this: