Hirdetés 

Tóth Andi reagált az őt ekéző kommentekre: „Nekem tiszta a lelkiismeretem”

Tegnap este véget ért a Sztárban Sztár: a döntőben Tóth Andi és Szabó Ádám csapott össze, amiből utóbbi jött ki győztesen. Az énekesnő azt mondja, számított rá, hogy így alakul az este, de mégis pozitívan gondol az elmúlt hetekre. – írta az nlc.hu

Óriási élmény volt a tegnap este is, minden produkcióban nagyon jól éreztem magam. Sejtettem, hogy mi állunk majd egymás mellett a végén, sőt, arra is felkészültem, hogy nem nyerek. Nem lepődtem meg, álltam a sarat. Sokaknak nem volt szimpatikus, ahogy viselkedtem, de szerintem bármit csinálok, lett volna olyan, aki elítél. Azon nevettünk a barátnőmmel, hogy bár második lettem csak, mégis rólam szólnak ma a hírek.

– kezdte az nlc-nek Tóth Andi, aki végigdolgozta az elmúlt 11 hetet, és mind fizikailag, mind szellemileg kimerült.


Tóth Andi: Tiszta a lelkiismeretem (Fotó: TV2)

Bár a testem is fáradt, érdekes módon lelkileg sokkal fárasztóbb volt az elmúlt pár hét. Próbáltam laza maradni, az esetek többségében sikerült is, de azért voltak hullámvölgyeim. Az elmúlt 10 hétben sokkal jobban izgultam, mint tegnap este, bár úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem.

A győztes kihirdetése előtt Tilla megkérdezte a versenyzőket, hogy kit szeretnének elsőnek látni, az énekesek nagy része pedig Szabó Ádámot mondta. ,

Nem haverkodtam össze senkivel, egyébként is elég különc típus vagyok, a műsor alatt pedig a munkára koncentráltam. Nem lepett meg, hogy Ádám nevét többen mondták, viszont annak nagyon örültem, hogy a zsűritagok engem szerettek volna a nem létező dobogó legfelső fokán látni.

– emlékezett vissza az énekesnő, aki beszélt egy kicsit arról is, hogy mi történt, miután kimondták Ádám nevét.

Nem értem a felháborodást, hiszen gratuláltam Ádámnak. Kezet fogtunk, majd odamentem a többi versenyzőhöz, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Az én lelkiismeretem teljesen mértékben tiszta.

– zárta le a témát Andi.

indesxkép: promotions.hu


Hirdetés 

%d bloggers like this: