Tilinger Attila közel két évtizede aktívan jelen van a televíziós pályán. A mai napon azonban egy olyan felvétel látott napvilágot, amelyen kivételesen nem énekel, hanem főz. A “Sztárok a konyhában” című műsor kultikus konyha-show volt annak idején a Hálózat Televízióban, amelynek producereként kalandos körülmények között lett később házigazdája ennek a műsornak is.
-A kétezres évek elején kezdtem el a Házibulit gyártani heti rendszerességgel, ennek már lassan húsz éve, azonban ez idő alatt számos más műfajban is kipróbáltam magam, mint producer és mint műsorvezető, hiszen készítettünk a Házibuli mellett “Tabu Tv Sztárhíradót”, sőt egy akkor nagyon népszerű konyha-showt is, amely a “Sztárok a konyhában” címet kapta. A műsor eredeti koncepciója szerint kettő ismert ember főzött együtt, akiknek a pályájuk valahol keresztezte egymást. Az első adásban Kovács Erzsi és Aradszky Laci készített egy remek kis ételt, de a receptre már nem emlékszem, mert a műsor hangulata, a rengeteg poén mellett az étel maga teljesen jelentéktelenné vált. A második adásban Kaczor Feri volt az egyik szereplő, aki maga mellé engem választott, így lettem végül a saját műsorom “vendége”.
Ezt az adást több, mint 200 ezer ember nézte akkor, így a sikere miatt adott volt a váltás, ettől kezdve minden alkalommal én kaptam magam mellé egy társat és együtt készítettük el a jobbnál jobb ételeket, persze remek hangulatban. Főzni nem tudtam – most sem igazán tudok – így nem volt egyszerű hozzászoknom az új atmoszférához, de szerencsére nem is a recept és az étel volt a lényege ezeknek a műsoroknak. Az emberek közel érezték magukhoz a szereplőket, látták az egyszerűségüket, amellyel máshol nem találkozhattak.
-mondta Attila, aki számos egyéb műsort is készített az évek alatt.
-Kevesen tudják, de annak idején Magyar Rózsa első műsorát is mi készítettük, amely “Slágerfesztivál” címmel futott több, mint egy éven át az Echo Tv műsorán, de elsők között voltunk ott a Nóta Tv (mai Sláger Tv – szerk.) zenei műsorai között is, emellett egy éven keresztül ott voltunk az RTL Klub képernyőjén is. – mondta Attila, aki büszke az elmúlt húsz év gyümölcsére. – Nagyon kevés olyan ismert magyar énekes, vagy együttes van, mely nem volt vendégem a két évtized alatt. Azt hiszem a Dáridó és a Fásy Mulató mellett mi vagyunk az egyetlen műsor, amely olyan névsort vonultatott fel az eddigi közel 1500 adásunk alatt, amelyet nagyon nehéz lenne überelni. – mondta a producer – műsorvezető, akinek feltettük a kérdést, hogy melyik előadó szereplésére a legbüszkébb.
Ez nem is lehet kérdés. A legnagyobb büszkeségem az, hogy a pályája kezdetén interjút készíthettem a ma már világsztár Havasi Balázzsal aki több alkalommal is szerepelt ezt követően is a Házibuliban, de természetesen minden vendégemnek hálás voltam és vagyok, akik elfogadták és elfogadják a mai napig az invitálásomat a műsorba.

A töretlen népszerűségnek örvendő producer – énekes vallja, hogy ebben a szakmában soha nem lehet kényelmesen hátradőlni.
-A jó pap is holtig tanul, de a jó tévés még annál is tovább. Az alapokat a mély vízbe dobva tanultam meg, hiszen több, mint 4 éven keresztül csak élő két órás műsorokat csináltam. Azóta változott a világ és persze a lehetőségek is korlátozottabbak lettek, de soha nem lehet megelégedni azzal, amit épp csinálunk, mindig a távoli jövő kell, hogy meghatározza a jelenlegi célokat.

Vágó – rendező szakot végeztem, így aktívan részt veszek a forgatás és az előkészítés, valamint az utómunka minden fázisában, de jelenleg már tervezem, hogy a digitális média területén szeretnék tovább tanulni és újabb tapasztalatokat szerezni a szakmában. – mondta el terveit Attila, aki a Strong Record Hanglemezkiadó vezetőjeként számos együttesé és énekes karrierjét is egyengeti.
Hirdetés

-A dalszerzés, a televízió és a színpad mellett ezt a feladatkört eredetileg csak átmenetileg vállaltam el, de mivel jól működik az együttműködés az előadókkal és ez a munka mennyiség még épp elfér az életemben, így maradtam a kiadónk élén. Büszkeséggel tölt el, hogy a sikeres válogatás albumok és a saját lemezeim mellett olyan kiváló előadókkal és értékes emberekkel dolgozhatok együtt, mint Suzy, Szabyest, a Tha Shudras zenekar, Fekete Dávid, illetve az egykori Magic of Music énekesnője, Szandy, vagy épp a kitörés előtt álló tehetségek, mint például Galát Norbert vagy Kövesdi Ákos.
indexkép: Facebook